A korábbi negyedévekhez képest jócskán megnőtt a Tesla árbevétele és profitja, de ezt el is várja a piac. A cég árbevétele 10,7 milliárd dollár lett, ez már egész szép szám. Ha abból indulunk ki, hogy a tavalyi ötszázezer darabról húszmillióra akarja növelni a cég az éves autóeladást, még lényegesen olcsóbb típusokkal számolva is megsokszorozódhat az árbevétel, ami akár az Apple által most átlépett százmilliárd dollárt is elérheti. A lehetséges árbevétel oldaláról így nem is feltétlenül irreális a jelenlegi árfolyam, hisz a százmilliárdos negyedéves árbevételű Apple piaci kapitalizációja nagyjából négyszer akkora, mint a Tesláé, csakhogy az autóiparban jóval kisebb a profitmarzs, mint az iPhone esetében.
A Tesla eredménye nem érte el az egymilliárd dollárt, noha az elemzők számítottak a kerek összegre, a nettó eredmény pedig mindössze 270 millió dollár lett a várt 780 millió helyett. Ezzel együtt is óriási az éves növekedés a társaságnál, a 2019-es eredmény ugyanis még egészen szerény volt. Kétségtelen, hogy a cég egyelőre a gyors növekedésre fókuszál: egymás után épülnek az autógyárai, hisz a terv az, hogy évente ötven százalékkal nőjön az árbevétel, ami ennél nagyobb autógyártási növekményt jelent, figyelembe véve az olcsóbb típusok növekvő arányát. Így a következő esztendőkben, amíg a beruházásigényes növekedési szakasz zajlik, nem a profit az elsődleges. Az várhatóan akkor ugrik majd meg igazán, ha a cég már igen jelentős számú, esetleg tízmillió autó fölötti értékesítésnél jár.

Fotó: Reuters
A konkurens gyártók közül a Volkswagen évente 9,3 millió autót gyárt, miközben a cég értéke most már csak töredéke a Tesláénak. Igaz, hogy a Volkswagennek, ahogy az összes többi hagyományos gyártónak is, át kell állnia fokozatosan az elektromos autók gyártására, ami ugyancsak komoly kihívás elé állítja őket.
Arra a kérdésre, hogy meddig akar a cég élén maradni, Elon Musk azt válaszolta, hogy bár megterhelő az a sok munka, amit a Tesla és a SpaceX vezetőjeként el kell végeznie, és nem is akar örökké ezeken a posztokon maradni, de szeretne a Tesla élén lenni addig, amíg a világban nagyrészt lezajlik a fosszilisenergia-forrásokról a megújulókra való átállás. Ez pedig inkább húsz, mint tíz évet jelent. A befektetők számára Musk személye a siker garanciája, aki már számtalan lehetetlennek tűnő problémát megoldott a cégnél.