Elkerülhetetlen a hús és tejtermékek fokozatos áremelkedése

Elkerülhetetlen a hús- és tejtermékek árának emelkedése a szakmai szervezetek egybehangzó álláspontja szerint. A takarmányok alapanyagául szolgáló gabona árának drasztikus, világpiaci folyamatok hatására végbement áremelkedése az állattartóknak komoly költségnövekedéssel jár, de érinti a vágóhidakat és a feldolgozókat is.

Nagy Kristóf
2021. 03. 09. 6:45
null
Nem bírják a nyomást a piaci szereplők, kénytelenek emelni a húsok és a tejtermékek árát, ami a fogyasztóknál is megjelenik Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkedik a hús és a tejtermékek ára. A magasabb fogyasztói árak tartósnak ígérkeznek, ugyanakkor az árváltozást fokozatosan tapasztalhatják a fogyasztók – hívta fel a figyelmet közös közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baromfi Termék Tanács, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Hússzövetség.

A várható fogyasztóiár-emelkedés oka a takarmányok világszerte tapasztalható harminc–ötven százalékos drágulása.

Emiatt mindenhol komoly nehézségekkel küzdenek az állattartók. A drasztikusan emelkedő takarmányárak nemcsak az állattenyésztőknél, de a vágóhidaknál és a feldolgozóüzemeknél is megjelennek. Az energiahordozó, az üzemanyag, illetve az árfolyam miatti költségnövekedés tovább súlyosbítja a helyzetet, kiemelten növelve a feldolgozóüzemek költségeit.

A különböző termékpályák szereplői ugyanakkor már nem képesek egyedül viselni a jelentős áremelkedést, így hatásait az átadási árakban is kénytelenek érvényesíteni, amely idővel a fogyasztói árakban is megjelenik.

Megkeresésünkre az ágazati érdekképviseletek nem szerettek volna jóslatokba bocsátkozni a várható áremelkedés mértékével kapcsolatban, ráadásul ezt nem is tehetik meg a versenyjogi szabályozás miatt. Annyi ugyanakkor elmondható, hogy

a vásárlóknak nem kell hirtelen és drasztikusan megugró árakra készülniük, ám tartósan magasabb lesz az árszínvonal. Az előállítási költség változása fokozatosan jelenik meg az üzletek árszabásában.

A Magyar Nemzet érdeklődésére az Országos Kereskedelmi Szövetség korábban arra figyelmeztetett, hogy a hirtelen vagy kiugró árváltozás a termékpálya egyik szereplőjének sem érdeke.

Nem bírják a nyomást a piaci szereplők, kénytelenek emelni a hús és tejtermékek árát, ami a fogyasztóknál is megjelenik
Fotó: Kurucz Árpád

Ennek oka, hogy a fogyasztókra, kiemelten a magyar fogyasztókra az árérzékenység a jellemző, ráadásul a jelenlegi járványhelyzet ezt erősíti is.

Így ha egy termék vagy termékcsoport, például a húsfélék ára ugrásszerűen emelkedik, az a fogyasztás átmeneti visszaesésével jár. A kereslet visszaesése pedig senkinek sem érdeke,

ráadásul a piac immár tartósan beszűkült a vendéglátás és a turizmus leállása miatt.

A magyarországi állattenyésztést, a hús- és tejfeldolgozást sem hagyták érintetlenül a koronavírus-járvány által egy év alatt okozott nehézségek – emlékeztetett közleményében a kamara és az ágazati szereplők képviseletei. Emellett a húságazatot az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza is sújtja.

A takarmányok árának mostani, hónapok óta tartó emelkedése hatványozottan állítja nehézségek elé az állattartókat és a vágóhidakat, valamint a tejfeldolgozó üzemeket.

Ez a trend nem csupán hazánkban várható, hanem nemzetközi kitekintésben is, ugyanis pél­dául a sertéstenyésztésben meghatározó Németországban is drasztikusan megemelkedtek az élőállat-árak az elmúlt pár hónapban.

Az állati takarmányok alapanyagának, a gabonának az ára jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban. Az árváltozást a nemzetközi beszámolók szerint az okozza, hogy a koronavírus megjelenése és az azt követő időszak jelentősen megnehezítette az áruforgalmat, a szállítási nehézségek elkerülése érdekében ezért a legtöbb világpiacon meghatározó szereplő a gabona tárolása mellett döntött.

A legfontosabb gabonafélék árát elsősorban nem a nagy termőterületeken betakarított mennyiség befolyásolja, hanem az árutőzsdei árváltozások.

Ez azt jelenti, hogy az áremelkedések mögött tőzsdei spekuláció és a gabonakereskedelem tényleges visszaesése is állhat, mindenesetre ezekre a világpiaci folyamatokra az egyes nemzetek, például hazánk szereplői nem tudnak érdemi hatást gyakorolni.

A kormány az elmúlt években a legtöbb termékpályán öt százalékra csökkentette az áfát, ezzel ki is merítette a rendelkezésre álló lehetőségeit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.