Soha nem tapasztalt kihívás érte a globális és azon belül a magyar gazdaságot a koronavírus-járvánnyal. A válság miatt megtorpant az évek óta tartó növekedés, ám a magyar kormány ennek ellenére nem állította át segélyezésre a gazdaságpolitikáját. A beruházások ösztönzése hosszú távon is segíti a gazdasági, azon belül a munkaerőpiaci problémák kezelését.
„A megváltozott körülmények ellenére a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2020-ban 907 projekt megvalósulásához járult hozzá. Azok eredményeként 4,078 milliárd euró (1470 milliárd forint) értékű beruházás valósul meg hazánkban. A fejlesztések összesen 12 914 munkahelyet teremtenek” – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A projektek egyik részét az a 97, kiemelt külföldi működőtőke-beruházás adja, amelyekről 2020-ban született pozitív döntés. A fejlesztések összértéke közel 2,5 milliárd euró (kilencszázmilliárd forint), ezek 10 112 új munkahelyet jelentenek a következő időszakban. A pandémiás helyzetre tekintettel, a gazdaságvédelmi akcióterv segítségével két versenyképesség-növelő támogatási program is elindult. Tavaly 810 vállalat pályázott sikeresen, összesen több mint 1,6 milliárd euró befektetést vállalva. A koronavírus-járványban hátrányosan érintett közép- és nagyvállalatok a beruházások végrehajtásán felül vállalták munkavállalóik megtartását és további 2802 munkahely létrehozását.
A HIPA adataiból – a 97 beruházást vizsgálva – látszik a keleti nyitás eredménye is, ugyanis teret nyertek Dél-Korea, Japán, Kína és India fejlesztései hazánkban. Az ázsiai befektetők összesen harminc beruházást valósítanak meg (ez az összes projekt 30,9 százaléka) 1,165 milliárd euró értékben.
Ezzel 3612 új munkahelyet teremtenek. A beruházási volumen alapján Kína szerepel az első helyen, a harmadik helyen pedig Dél-Korea található. A legnagyobb, 184 millió eurós új befektetést a kínai Semcorp valósítja meg, de a kínai beruházások között olyan nagy befektetéseket is érdemes megemlíteni, mint a Lenovo és a Shenzen Kedali vállalatok fejlesztései – ismertette a HIPA. Ha Dél-Koreát nézzük, akkor a csúcsot a Doosan vállalat újrabefektetési projektje foglalja el 206 millió eurós beruházással, de új koreai vállalatok is érkeztek, mint a Dongwha vagy az Iljin Materials.

Húsz fejlesztéssel egyébként Németország valósítja meg a legtöbb új beruházást, míg a teremtett munkahelyek számát illetően a harmadik helyet szerezte meg 1454 munkahellyel. Az első, 2496 munkahellyel az Egyesült Államok, az ország az összes létrejött állás 24,7 százalékát adja.
Tavaly folytatódott az elektronikai szektor és az elektromobilitás térnyerése, különösen az elektromos járművekhez használt akkumulátorokhoz szükséges alkatrészek gyártói indítottak el jelentős fejlesztéseket. A területhez tartozó, 22 projektnek köszönhetően 3320 új munkahely jön létre, és 808 millió eurót fektetnek be a cégek.