A digitális átállást olyan mértékben gyorsította az új típusú koronavírus megjelenése, hogy alig pár hét leforgása alatt több év – Ázsiában egy bő évtized – fejlődését sikerült megugraniuk a vállalatoknak, pénzügyi intézményeknek.
Hazánkban a bankszektor néhány hónap alatt közel kétéves előrelépést tett a digitalizáció terén
– állapítja meg elemzésében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
A Statista adatai alapján a kelet-közép-európai régióban már 2019-ben átlagosan az emberek 63 százaléka intézte online a banki ügyeit, illetve 52 százaléka alkalmazta a mobilbankolást. A visegrádi országok már akkor vezették a mezőnyt, s azóta is kiemelkedő mértékű a banki ügyfelek körében a pénzügyek digitális intézése. A 2020-as év folyamán, a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások nyomán aztán még inkább csökkent a személyes ügyintézés szerepe.
Magyarország az online banki megoldások elterjedése szempontjából a régióban a középmezőnyben foglal helyet. Az Eurostat adatai alapján az online banki ügyfelek arányában Csehország vezeti a régiós mezőnyt.
A 2020-as adatok szerint a csehek hetven százaléka használja az online banki megoldásokat, ami meghaladja az Európai Unió 57 százalékos átlagát, míg Románia hátul kullog a sorban a maga 12 százalékos arányával.

Fotó: Havran Zoltán
Hazánkban, a legutóbbi statisztikák szerint, az online banki megoldást használók aránya 51 százalék. Függetlenül a banki ügyintézés típusától, a digitális megoldások esetében az életkorbeli különbségek lényegében eltűntek 2020-ban. Miközben korábban elsősorban a fiatalok alkalmazták az online csatornákat, a Covid–19 ezt a különbséget megszüntette. Míg tavalyelőtt a bankszektorban az ügyfelek 38 százaléka fért hozzá legalább egy banki szolgáltatáshoz online csatornán, a járvány alatt ez az arány már 59 százalékra emelkedett. A napi pénzügyek intézése pedig egyre inkább a mobiltelefonokra terelődik, így a mobilalkalmazás felhasználóinak száma időről időre újabb rekordokat ér el.
Az MNB felmérése alapján hazánkban a folyószámla-igénylés és a személyi kölcsön felvétele számít a legnépszerűbb, online is elérhető banki terméknek. Ugyanakkor jelenleg befektetési számla nyitására vagy zárására online felületen szinte alig van lehetőség hazánkban.