A tavalyi alig 150 milliárd dollár több mint hétszeresére kellene emelniük a fejlődő országoknak a megújuló energiás beruházásokra fordított éves pénzösszeget 2030-ig, a 2050-es globális karbonsemlegesség eléréséhez – állapította meg közös tanulmányában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), a Világbank és a Világgazdasági Fórum. Ha ez nem következik be, akkor a következő két évtizedben ötmilliárd tonnával növekszik az energiaszektorhoz köthető szén-dioxid-kibocsátás az érintett ázsiai, afrikai és dél-amerikai országokban.
– Sok fejlődő országban növekszik az emisszió, miközben a tiszta energiával kapcsolatos beruházások hanyatlanak, ez pedig veszélyes törésvonalat hoz létre az éghajlati és a fenntartható energiatermelést érintő célokért hozott globális erőfeszítésekben – jelezte Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója.
Fotó: Simon Maina / AFP
Hozzátette, az egyes országoknak nem ugyanaz a kiindulási pontja, több közülük nem rendelkezik az egészségesebb és virágzóbb energiajövőhöz való gyors áttéréshez szükséges forrásokkal, a koronavírus-világjárvány kiváltotta gazdasági válság pedig elhúzódik a fejlődő világ egyes részein.– Emellett az is igaz, hogy globális szinten a pénzből nincs hiány, de a tőke nem találja az utat azokba az országokba, ágazatokba és projektekbe, amelyeknél a legnagyobb szükség volna rá – mutatott rá Fatih Birol. Az energiaügynökség ügyvezető igazgatója szerint ezért
a kormányoknak erős stratégiai felhatalmazást kellene adniuk a nemzetközi államháztartási intézményeknek arra, hogy a fejlődő világban finanszírozhassák a tiszta energiatermelésre való átmenetet.
Ellentmondásos ugyanis az a helyzet, amelyben a zöldenergiás beruházások terén egyre növekszik a szakadék a fejlett és a fejlődő országok között, holott egyre költséghatékonyabban lehet elérni egységnyi kibocsátáscsökkentést. Az arányokat tekintve ez annyit tesz, hogy a világ népességének kétharmadát kitevő fejlődő országokba a megújuló energia hasznosítását célzó beruházások egyötöde áramlik, a globális vagyonnak pedig egytizedével rendelkeznek.
Ezeken a piacokon 2016 óta ötödével zuhantak az energiaszektor beruházásai általában is, ami nem csoda, hiszen az adósság- és tőkeköltségek akár hétszer magasabbak, mint az Egyesült Államokban vagy Európában.
Pedig a fejlődő gazdaságokban átlagosan feleannyiba kerül egy tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása, mint a fejlettekben. Ez részben amiatt alakult így, mert a fejlődő gazdaságok gyakran átugorhatnak egy-egy technológiát, vagyis anélkül kezdhetik el alkalmazni a tisztább vívmányokat, hogy már használatban lévő, szennyezőbbeket kellene felszámolniuk. Ez az előny mégsem érvényesülhet a pénzpiaci akadályok miatt, amelyek aláássák a befektetők hozamvárakozásait és a projektek banki finanszírozásának lehetőségét. A tőkeigényes beruházásoknak gátat szab a kereskedelmi megállapodások és a partnerek hitelképességének a hiánya csakúgy, mint az infrastruktúráé.
És akkor még nem esett szó az olyan kockázatokról, mint az államháztartások kimerülése, a valuták instabilitása és általában véve a helyi pénz- és tőkepiaci gyengeségek.
