Nincsenek könnyű helyzetben a földgázipari vállalatok, hiszen a termékük fő alkotóeleme az egyik legerősebb üvegházhatású gáz, a metán. Ennek égése során pedig szintén üvegházhatású szén-dioxid és vízgőz keletkezik. Ugyanakkor egyre több ország vállalja a karbonsemlegesség elérését 2050-re, ezért ezek a cégek is lépéskényszerbe kerültek. E lap hasábjain is több alkalommal ismertettük azon törekvéseket, amelyekben az innovatív vállalatok és az azokat támogató kormányok – mint például a Magyar Földgáztároló Zrt. és Magyarország kormánya – a hidrogénre mint energiahordozóra tekintenek. A gázt a remények szerint a földgázrendszerekbe lehet majd táplálni a fosszilis energiahordozóhoz, később akár önmagában használni. Ennek elégetése során víz keletkezik.
Ám a hidrogénnek is több színe lehet, legalábbis átvitt értelemben. A leginkább üdvözítő szín ebben az esetben is a zöld; ezt a jelzőt használják akkor, amikor megújuló alapon termelt villamos energiát használnak fel vízbontásra. Hazánkban ilyen irányú pilotberuházás indult nemrégiben a kardoskúti földgáztárolónál. Kevésbé ideális a kéknek nevezett hidrogén, amit úgy állítanak elő, hogy a metánt magas hő és nyomás alá helyezik, és gőznek is kiteszik azzal a céllal, hogy szétbontsák a molekulát.
Ennek az eljárásnak szén-dioxid a mellékterméke, amit jobb esetben befognak és föld alatti tárolókban helyeznek el, rosszabb esetben egyszerűen a légkörbe engedik – az utóbbinál beszélünk szürke hidrogénről.
A zöld hidrogénnel jelenleg az a gond, hogy drága az előállítása, és az előrejelzések szerint ez nem is változik sokat ebben az évtizedben. Emiatt a szakma egy része a kék hidrogénre mint áthidaló technológiára tekint, amit addig is érdemes használni, amíg el nem érkezik a zöld hidrogén aranykora. Hiszen – szól az érvelés – még mindig jobb, mint a szürke hidrogén vagy éppen bármelyik fosszilis energiahordozó.
Csakhogy a legújabb számítások szerint ez az állítás egyáltalán nem állja meg a helyét, sőt még a szén- vagy olajtüzeléssel is jobban járunk klímavédelmi szempontból, mint a kék hidrogénnel.
A Cornell és a Stanford Egyetem közös kutatása szerint a kék hidrogén előállításának karbonlábnyoma ötödével nagyobb, mint ha egyszerűen a földgáznál maradnánk, illetve hatvan százalékkal szárnyalja túl azt az esetet, ha olajat használunk fűtésre.
Ennek oka pedig éppen az előállítás energiaigénye, amelyet rendszerint fosszilis forrásokból fedeznek, de idetartoznak a szén-dioxid befogásával és tárolásával járó komplikációk is. A technológia további hátrányára mutatott rá Robert Howarth és Mark Jacobson tanulmánya, amely szerint a földgázt (metánt) tároló és továbbító rendszerekből a gáznak átlagosan 3,5 százaléka szivárog ki. A metán pedig húsz év alatt 86-szor erősebb üvegházhatást fejt ki, mint a szén-dioxid, igaz, azután nagyrészt el is bomlik, ellentétben az utóbbival, amely száz évig is stabilan keringhet a légkörben. Ez persze igaz marad akkor is, ha nem állítanak elő hidrogént a metánból, de ha mégis, úgy a kék vagy szürke hidrogén karbonlábnyomának kiszámításakor figyelembe kell venni.
A fenti problémakör ismét rávilágít arra, hogy a kibocsátáscsökkentést célzó eljárásokat és rendszereket teljes egészében kell tanulmányozni, nem elegendő egy-egy részletének környezetkímélő tulajdonságával megelégedni.
Borítókép: Föld alatti szén-dioxid-tároló a németországi Ketzinnél Fotó: Ralf Hirschberger/DPA-Zentralbild
