Megjelent a takarmány-előállító üzemek fejlesztését támogató pályázat

A takarmánygyártók fejlesztéseire a vissza nem térítendő támogatás összege elérheti a kétmilliárd forintot.

Magyar Nemzet
2021. 09. 30. 16:15
Barcs, 2018. március 23. Fekete magyar racka juhok a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) megújult állattartó telepén a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban 2018. március 23-án. A DDNP 446 millió forintból három állattartó telepet újított fel. MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már lehet pályázni a takarmány-előállítási tevékenység fejlesztésére kiírt ötvenmilliárd forint keretösszegű új felhívásra – közölte csütörtökön Nagy István agrárminiszter. 

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Megújuló vidék, megújuló agrárium program az agrárium olyan területeire is kiterjed, amelyek nélkülözhetetlenek az erős mezőgazdasághoz, de eddig nem kaptak kellő lehetőséget a fejlesztéseikhez. Az Agrárminisztérium mind a hazai állattenyésztés hatékonyabb ellátását, mind az exportpiaci értékesítési lehetőségek kihasználását szeretné segíteni. 

A felhívás a haszonállattakarmány-gyártáshoz és a kedvtelésből tartott állateledel-gyártáshoz kapcsolódó fejlesztésekhez is kínál támogatást. Többek között a takarmánygyártás tevékenységéhez szükséges épületek, építmények építésére, bővítésére és felújítására is lehet forrásokat igényelni. Emellett a tevékenységhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, illetve új technológiai rendszerek kialakítására is van lehetőség. 

Nagy István kifejtette, a pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő igényelhető támogatás minimális mértéke ötvenmillió forint, a felső mértéke pedig kétmilliárd forint lehet. A közép-magyarországi régióban a pénzügyi segítség legfeljebb az elszámolható költség negyven százaléka, a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség ötven százaléka.

A miniszter arra is kitért, hogy a takarmánygyártással foglalkozó vállalkozások nettó árbevétele 2020-ban elérte a 468 milliárd forintot. A szektort éppen ezért a gazdasági súlyának megfelelően kívánja kezelni az agrártárca. A versenyképes állattartás elengedhetetlen eleme az a minőségi termékeket előállító, gazdaságos takarmánygyártás, amely a termelési költségeinek 60-70 százalékáért felelős, és meghatározó szerepe van a végtermék minőségében, így piaci értékében is.

Borítókép: MTI/Varga György

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.