Mindezt leginkább Kelet-Közép-Európa országai szenvedik meg, ahol még mindig a szén- és földgáztermelésre alapoznak, miközben az átállásra való felkészülést már több mint tíz éve elkezdő nyugat-európai államok jóval előrébb tartanak a megújulóenergia-termelés, illetve a régi, szennyező erőművek leállítása terén.
A drágulási hullám az év elején kezdődött, januárban átlagosan 18 százalékkal emelkedett az elektromos áram lakossági ára. A statisztikai hivatal adatai szerint júliusban a villamos energia 24,65, míg a földgáz 20,5 százalékkal drágult 2020 júniusához képest, és hasonló arányú emelkedést regisztráltak 2020 decemberéhez képest is.
Az energiahordozók meredek drágulásával magyarázzák a várakozásokat jóval meghaladó inflációt is: júliusban évi ötszázalékos pénzgyengülést mértek a júniusi 3,9 után, az év végére pedig a központi bank szerint 5,6 százalék körüli lehet az infláció.
A romániai energiapiac teljes liberalizálása után nem sok esély van az árak szabályozásának ismételt bevezetésére. Egyrészt mert a politikum aligha vállalja fel az Európai Bizottság beleegyezéséért való birkózást, főleg, hogy Brüsszel bírságokat is kilátásba helyezve sürgette az így is nagy csúszással életbe léptetett liberalizálást. Az esetleges árszabályozás rövid távon talán megoldást jelenthetne, hosszabb távon azonban többet ártana.
Beruházásokra várva
Közép- és hosszú távon a tisztább energiát termelő beruházások jelentenének megoldást, tartják a szakemberek, addig viszont az ország kénytelen lesz megvásárolni az egyre dráguló szén-dioxid-kvótákat, amelyek árát ugyancsak a fogyasztó fizeti ki. Az említett vésztanácskozáson a román kormányfő arra kérte az illetékeseket, vizsgálják meg, vannak-e olyan cégek – akár államiak –, amelyek visszaélnek a helyzettel, és mesterségesen emelik az árakat. – Ha ez bebizonyosodik, készen állunk a legszigorúbb intézkedésekre – jelentette ki Cîțu. Jelezte:
azért hívta oda a fogyasztóvédelem képviselőjét is, mivel nem szeretné, ha kiderülne, hogy a számlák növekedésének egy része az állami tulajdonú vállalatok hatékonysági hiányosságainak tulajdonítható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!