Több mint százezer gazdának már utalt az államkincstár

A termelők idén is az uniós szabályok adta legkorábbi időpontban jutnak hozzá a jelentős összegű támogatási előleghez.

Nagy Kristóf
2021. 10. 18. 19:10
20200422 MN Hajdú-Bihar Megye mezőgazdaság illusztráció Magyar Nemzet fotó:Mirkó István Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) kifizetése indult meg ma, az előlegfizetés első napján. Keddtől pedig több mint háromezer tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött támogatás kifizetése kezdődik el – ismertette Nagy István. Az agrárminiszter közleményében arra emlékeztetett, hogy 

Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan az európai uniós szabályok adta legkorábbi időponttól, vagyis október 18-tól fizeti ki a termeléshez kötött és területalapú támogatások, nemzeti és uniós pénzek előlegét a gazdálkodónak. Idén 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be ötmillió hektár mezőgazdasági területre. 

A tárcavezető elmondta, ebben az évben is sikerült elérnünk az Európai Bizottságnál, hogy lehetőség legyen az emelt előlegfizetére. 

Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál kérelmenként legfeljebb hetvenszázalékos, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedésnél vagy az ökológiai gazdálkodás támogatásánál – legfeljebb 85 százalék lehet.

A gazdálkodók által idén benyújtott egységes kérelmekre a Magyar Államkincstár december 31-ig utalja az előleget. Az előlegfizetés lezárultát követően pedig mintegy 262 milliárd forintot fizet majd ki. Ebből a tervek szerint a közvetlen támogatások előlegeként több mint 185,2 milliárd forint, míg részfizetésként 76,4 milliárd forintot kapnak meg még idén a gazdák. 

Ezen felül terület- és állatalapú vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetésre is lehet számítani, év végéig ezeken a jogcímeken a tervek szerint 46 milliárd forint kerül a termelőkhöz.

Nagy István arról tájékoztatott, hogy az előlegfizetés fő célja az őszi munkák zavartalanul elvégzése mellett a termelők pénzügyi stabilitásához való hozzájárulás. Fontos, hogy minél több termelő részesülhessen előre hozott kifizetésben, és minden lehetséges jogcímen elinduljon az utalás. Így a területalapú támogatásokon túl egyes kulcságazatokat célzottan segítő támogatások – mint például egyes, a szarvasmarha-ágazatot érintő jogcímek vagy a zöldítés után kapható támogatások – kifizetését is megkezdik. 

Óriási keret kifizetése kezdődött meg hétfőn

A Magyar Közlönyben már megjelent az előlegfizetésről szóló kormányhatározat. E szerint 4,980 millió hektár támogatható terület után összesen 252,35 milliárd forint egységes területalapú támogatás jár a gazdáknak. Az előleg összege hektáronként legfeljebb 35 470 forint. Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás, ismertebb nevén a zöldítés után hektáronként további legfeljebb 19 832 forint előleghez juthatnak a gazdák, míg 17 120 forint  előleghez a fiatal mezőgazdasági termelők. További, összesen 14 jogcímen kezdi meg a termeléshez kötött támogatások előlegfizetését a kincstár.

Borítókép: Mirkó István

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.