„A terület központjában intenzívebb beépítésű, igazi városi alközpontot tervezünk, éttermekkel, kávézókkal, szolgáltatásokkal, sétányokkal, nagy vízfelületekkel, szökőkutakkal és rengeteg fával, zölddel kialakítva. A központ déli részén 72 szobás, négycsillagos konferencia- és wellnesshotel fog megvalósulni. A központtól keletre és nyugatra szimmetrikusan elhelyezkedő, lazább beépítésű, nagy zöldfelületekkel, medencékkel, sportpályákkal ellátott lakó- és pihenőövezetet alakítunk ki. A Szent István utca mentén, de az utca vonalától visszahúzva, alacsonyabb, pince + földszint + 3 szint + tetőszintes lakóépületek, míg az úttól távol magasabb, pince + földszint + 5 + 2 tetőszintes társasházak épülnek. […] A fejlesztés 756 db lakóegység és az ezekhez kapcsolódó üzletek, szolgáltatások kialakításával számol.”
Aki arra gondol, hogy a fenti leírás egy budapesti lakópark kedvcsinálója, bizony csalatkoznia kell. Nem valamely elegáns budai részen, nem is egy, a városközponthoz viszonylag közeli angyalföldi vagy ferencvárosi telken épülő beruházásról van szó.
Hanem egy Balaton-partiról.
Az elmúlt hetekben nagy felháborodást váltott ki egy Zamárdiba tervezett óriásberuházás. Olyannyira nagyot, hogy Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a közösségi oldalán egyből ellenkezését fejezte ki a „toronyházas” fejlesztéssel szemben, s a helyi polgármesterrel és a Miniszterelnökséggel is egyeztetést kezdeményezett az ügyben. A tárca egy nappal később közleményben tudatta, hogy „a sajtóban megjelent látványtervek alapján a Miniszterelnökség nem támogatja a beruházást, kizárt, hogy ezek a tervek építési engedélyt kapjanak”.
Jelen esetben tehát gyorsan, időben sikerült elejét venni egy tájidegen, a Balaton képét alapjaiban megváltoztató beruházásnak.
Képzeljük magunk elé Zamárdit és a szomszédos Szántódot, ahol jellemzően családi házak sorakoznak, a legmagasabb épületek legfeljebb háromszintesek! Ide terveztek a kedves beruházók 19 sokemeletes épületet sűrű beépítéssel. Összetévesztve egy nyáron nyüzsgő, az év más részében azonban nyugodt Balaton-parti települést egy metropolisszal.
Az alapkérdés itt nem is az, hogy hány emelet épülne, vagy hogy miért és hogyan állítanak le egy ilyen projektet. Hanem az, hogy
miért merülhet fel újra és újra, hogy betonmonstrumokkal építik tele a Balaton-partot.
Merthogy ennek vagyunk szemtanúi. Hatalmas, sokemeletes lakóparkok, társasházak épülnek szerte a Balatonnál. Lellei barátom szokta félig viccesen, félig elkeseredetten mondani, hogy Balatonlelléből Kelenföld 2. lett. Ott különösen sok 6-8-10 emeletes épületet húztak fel az elmúlt években, amelyek egyfajta mai lakótelepet alkotnak a parti és a partközeli sávban. Teljesen megváltoztatva gyermekkora Balaton-partját.
A közelmúlt ismertté vált fejlesztési tervei, elképzelései alapján – úgy tűnik – szintet léptek a beruházók. Még több emelet, még több épület, még sűrűbb beépítés – még több pénz. Merthogy
az egész nem a Balatonról, nem az ott lakókról és ott nyaralókról, hanem a pénzről és a még több pénzről szól – mint sajnos majdnem minden varázstalanított világunkban.
A zamárdi eset csepp a (magyar) tengerben. Most kellene még elejét venni, hogy a Balaton varázsát is teljesen elvegyék.
Borítókép: Látványterv a Zamárdi Nyugati Városkapuról. (Forrás: Skicc-Art Építésziroda)
Szabad a csok
