„Az épületekhez kapcsolódó társadalmi és kulturális asszociációk, megfontolások változhatnak idővel, de a stabil értékük és megítélésük nem változik. Például: a kommunista épületek rondák.” Szókimondó vélemény Justin Shubow-tól. Attól az amerikai építészkritikustól, akit
annak idején Donald Trump nevezett ki az Egyesült Államok Szépművészeti Bizottságának élére, majd Joe Biden első intézkedései egyikeként menesztett – ilyen kirúgásra a testület 110 éves történetében még nem volt példa. Mondhatnánk, aki a demokrata elnöknek ennyire az útjában van, az valamit tudhat, ám Shubow nem csak ezért érdemes a figyelmünkre.
A klasszikus és a hagyományos építészet hátrányos megkülönböztetése és az öncélú posztmodern kockaépületek ellen küzdő Justin Shubow a Mathias Corvinus Collegium meghívására nemrég Magyarországon járt, majd több orgánumnak, köztük a Magyar Nemzet Lugasnak is érdekfeszítő és elgondolkodtató interjút adott.
„A társaságunk, a National Civic Art Society felmérést készíttetett a Harris közvélemény-kutatóval annak feltérképezésére, milyen középületeket kedvelnek inkább az emberek. A megkérdezettek 72 százaléka a hagyományos irányvonal mellett tette le a voksát. Minden egyes vizsgált csoportban – életkor, társadalmi státus, bőrszín, sőt a pártszimpátia alapján is – a klasszikus építészetre szavazott a többség. Ez tehát az átlagemberek szintjén nem bal- vagy jobboldaliság kérdése. Az eliteknél azonban igen.
Számos építész elutasítja a konzervativizmust vagy akár csak a múlthoz való pozitív viszonyulást. A progresszív történelemszemlélet jegyében azt vallják, hogy kulturálisan és a technikai fejlődést tekintve a korábbi nemzedékek felett állunk, a dolgok egyre jobbak és jobbak, amit az építészetnek is tükröznie kell”
– fejtette ki a Lugasnak érzékletesen azt a – csak a múlt nem ismeréséből fakadó – modern kori tévképzetet, mely szerint mai világunk a létező világok legjobbika lenne. Azt persze ne felejtsük, hogy a politika- és művészetformáló (ál)elitek ezt nem egyszerűen a nem ismerés okán tételezik legalább száz éve, hanem zászlajukra tűzve folyamatosan sulykolják „a múltat végképp eltörölni”, majd a cancel culture jegyében. S mivel épített környezetben élünk, ebben bizony az építészetnek kitüntetett szerepe van – talán minden más művészeti ágnál nagyobb befolyásoló ereje révén.
Figyeljük meg, mit mond Shubow erről a kérdésről: „Az építészetre nem lehet egyszerű képzőművészeti ágként tekinteni, amelyben a művészi vízió többet nyom a latban a közönség megítélésénél. Az épületek ugyanis például egy festményhez vagy szimfóniához képest, amelyre nem vagyunk kíváncsiak, vagy egy regényhez viszonyítva, amelyet nem akarunk elolvasni, ránk vannak kényszerítve: ott vannak a városban, amelyben élünk, használjuk őket. Középületek esetében mi is fizetjük a költségeiket. Ezért az átlagemberek véleménye igenis számít az építészeti kérdésekben.” S mindeközben azt is hangsúlyozza, hogy a klasszikus stílus nem a múlté, hanem időtlen.
De Shubow-nak markáns véleménye van a régiekhez képest szerinte csekély tudással, ám annál nagyobb egóval és agresszivitással rendelkező építészekről is, az általunk is többször emlegetett Le Corbusier-ig visszamenőleg. „Az ő szellemi követői azok, akik közszemlére kitett és ránk erőltetett »szerkezeteik« működése érdekében feláldozzák embertársaikat. Ezt azért csinálják, mert szellemi kapacitásuk csak a geometria ismeretéig terjed.
Hiányos tudásuk miatt pusztul a lélek, a humánum és minden, ami emberi, ami szép, ami felemelő.
Ha a ház ablakai megfelelnek az emberi szemeknek, akkor hatalmas üveghomlokzataik azt a képzetet keltik, mintha egymás fölé helyezett napszemüvegek lennének. Ez azt sugalmazza, hogy az épületeiknek rejtegetnivalója van, »nem akarnak« senkinek sem a szemébe nézni. Ez egyébként a pókernél szokásos, amikor lapjainkat elrejtjük, és blöffölünk. Míg ezek a házak azért hazudnak, mert »tudják«, hogy rondák, addig a tervezőik azért, mert nem akarják elismeri, hogy csak ennyire képesek. Egoizmusuk ellenben hatalmas. Ezért szeretnek elbújni homogén felületeik mögé.”
Már ennyiből is kitűnhet, hogy ritka az, amit Justin Shubow képvisel – különösen a PC-vel és a BLM-mel térdre kényszerített Amerikában. Mert noha errefelé, a „keleti végeken” még vannak képviselői a hagyományos és a klasszikus építészeti iskoláknak – jóllehet itt sem feltétlenül találkozunk velük mindennap a fősodor médiában –, Nyugaton ez már politikai okokból sem könnyű. Hiszen a hagyományos építészetre, vagy az ezt pártoló, képviselő, netán gyakorló személyekre, intézményekre is könnyen ráütik a billogot, hogy ez a „fehér felsőbbrendűség” megnyilvánulása, vagy egyenesen „nácizmus” – s ez sajnos nem vicc. Nem kellene az árral sodródva megvárnunk, hogy nálunk is idáig fokozódjék a progresszív őrület!
Borítókép: A modernisták által agyonsztárolt Rem Koolhass építész tervezte Casa da Música koncertterem Portóban. (Fotó: AFP/Oscar Gonzalez)
