időjárás 4°C Ignác 2023. február 1.
logo
Szabad a csok LVII.

Stílusdiktatúra

Pintér Balázs
2021.10.27. 06:44 2021.10.27. 08:46
Stílusdiktatúra

A mai, egyre durvuló csatazajban az ember mindig megörül a józan hangnak. Nem, nem az (elő)választási kampányra gondolok, hanem a művészeteket fojtogató, kirekesztő kritikára – és az ebből fakadó stílusdiktatúrára. Amely érdekes módon

nem az olykor egyenesen romboló szándékokat rekeszti ki, hanem minden olyan alkotást, amely még valamelyest az ars sacra jegyé­ben fogant – azaz ott pislákol benne a szentség, a jóság, a szépség és az igaz.

Mert persze közben az ostobán újító, a rútságot piedesztálra emelő, a megbotránkoztató, mélybe húzó és istentelen „művészetről” csak az ájult csodálat hangján lehet szólni.

Ugyanakkor a szerző belső őrületét kivetítő, versnek nevezett förmedvényt nem kell elolvasnunk, a betegesen túlszexualizált vagy a szent dolgokat tudatosan megszentségtelenítő színi előadást nem kell megnéznünk, a piszoárokat vagy a festékvászonra locsolt sárga festékpacákat felvonultató kiállításra nem kell elmennünk. Más a helyzet azonban az építészettel. Alkotásait nem tudjuk kikerülni, mert épített környezetben élünk, a mindennapjaink része egy-egy épület, utca és az ezekből összeálló utca- és városkép. Amely elcsodálkoztat bennünket nap mint nap vagy éppen nyomasztó jellegével szorongást kelt bennünk.

Az utóbbi évtizedekben mintha egyre gyorsuló tempóban rontanánk épített környezetünk milyenségén. A múltat végképp eltörölni jegyében fogant brutalista és szocreál építészet mellett Nyugaton is a kocka, az egysíkúság, a beton indult hódító útjára.

Hogy aztán térségünkben is ez a posztmodern valami vegye át a szocreál helyét. Hogy már ne csak ipari épületeink, hanem lakóházaink is lapostetővel, üvegből és betonból épüljenek. Hogy azokat a kérdéseket már szinte fel se lehessen tenni, hogy mit jelent a vertikalitás az égbe emelkedő tetővel, mit jelent, ha nem egy lakógép (Le Corbusier) egy része vagyunk, hanem lakájossága, esztétikája révén jól is érezzük magunkat az otthonunkban.

Az esztétika mellett ráadásul a funkcionalitás sem stimmel. S itt utalok vissza a józan hangra. „Nemrég egy pesti kerület tervtanácsán a városrész főépítésze említette, hogy az építészek és beruházók által annyira kedvelt tetőszinti, óriási tetőteraszokkal épült »penthouse« lakások tulajdonosai egy-két év után sorra érkeznek a problémával: mit kezdjenek télen a hóval, és mit tegyenek nyáron a mérhetetlenül felmelegedett, izzó, egész éjjel meleget sugárzó teraszokkal? Tudom, hogy »mindenre van válasz«, de azt is, hogy egy több ezer éves bevált megoldást elvetni igen kockázatos” – írja Körmendy Imre az Országútban, ahol azt fejtegeti, hogy a magastető a kontinentális éghajlatra adott válaszként is értelmezhető.

„A »modern« szakított ezzel, s egy idegen elemet, megoldást erőltet egy évszázada. Aztán eszközei közül egyet kidobott, a geometriát – a ferde tetőfelületről lefut a víz. S maga szűkítette eszközeivel – speciális, egyre rafináltabb anyagokkal, összetettebb rétegrendekkel – igyekszik megoldani a többszörös feladatot, a vízelvezetést és a hővédelmet. Mint tapasztaljuk, nem sok sikerrel. (…) A »modern« álmai a lapostetők nagyszerű használatáról csak kismértékben valósultak meg.”

Nekünk pedig az urbanisztikai társaság örökös elnökével együtt meg­győződésünk, hogy nem a lapostetőn múlik a kortársvolt, a trendiség.

 

Szabad a csok

A fenntarthatóság hatalmas blöffje

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.