Pénz állt a házhoz, örülhetnek a gazdák

Mintegy 266 milliárd forintot utalt át december elsejéig a gazdák számlájára a Magyar Államkincstár. A termelők a közvetlen támogatás mellett számos jogcím után juthattak forráshoz.

2021. 12. 06. 15:03
Olyan legeltetési rendszer kell, amelyben nem vagy korábban használnak féreghajtót Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős összeg jutott el az elmúlt hetekben a gazdákhoz. A Magyar Államkincstár december elsejéig mintegy 262 milliárd forintnyi támogatási előleget utalt át a termelőknek – közölte Nagy István. Az agrárminiszter tájékoztatása szerint az idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, a támogatott terület nagysága pedig eléri az ötmillió hektárt. Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál legfeljebb hetven százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál legfeljebb 85 százalék lehetett. 

A tárcavezető elmondta: az október 18-ától december 1-ig tartó előlegfizetési időszakban a közvetlen támogatások keretében a területalapú támogatásra 157 milliárd, a zöldítésre pedig 46 milliárd forintot utalt át a termelők bankszámlájára az államkincstár. Ezenfelül a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatására 16 milliárd, az anyajuhtartásra 4,5 milliárd, míg a hízott bika igénylések után 0,8 milliárd forint jutott el a gazdákhoz. 

A kisgazdaságok egyszerűsített támogatása kapcsán 2,2 milliárd forint, a fiatal gazdák területalapú plusztámogatására 0,6 milliárd forint, az intenzív és az extenzív gyümölcsültetvények után pedig 1,4, illetve 2,1 milliárd forint kifizetése valósult meg. A Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett agrár-környezetgazdálkodási program keretében 26 milliárd, az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódóan 6,3 milliárd forint érkezett meg az érintettekhez. 

Az európai uniós források mellett a hazai költségvetésből finanszírozott támogatások kifizetése is elkezdődött. Október 18-ától a hízott bikák után 1,9 milliárd, a tejhasznú tehenek után 9,7 milliárd és az extenzív szarvasmarhák után 1,6 milliárd forint jutott el a gazdákhoz.

Az utalások ezzel nem fejeződtek be, várhatóan idén még további negyvenmilliárd forint folyósítására kerül sor, és a legtöbb termelő már jövő év március végéig megkapja a számára megítélt támogatást – hívta fel a figyelmet Nagy István. 

Ahogyan azt lapunk korábban megírta, számos esetben volt szükség a gazdálkodók által benyújtott egységes kérelmek pontosítására. A kincstár több mint hétezer adategyeztetési végzést küldött ki a gazdálkodóknak. A szükséges módosításokra a legtöbb esetben gyorsan sor került, így az utalásokra sem kellett sokat várniuk a gazdáknak. A pénzre ugyanis nagy szükségük van a termelőknek, a szükséges inputanyagok áremelkedése ugyanis gyakorlatilag minden szektorban nagy nehézséget jelent a vállalkozásoknak. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Magyar Nemzet/Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.