– fogalmazott Guller Zoltán példaként említve az MTV-díjátadó gálát, amelynek január végéig zajlik a médiakampánya.
A zenei rendezvény kapcsán november 30-ig 2 683 000 közösségimédia-posztot generáltak az itt fellépő művészek. Ez a vezérigazgató szerint pénzben nehezen kifejezhető, de több millió eurós értékű reklámot jelent az országnak.
Tájékoztatása szerint a nagyszabású gasztrofesztiválon hazai és külföldi Michelin-csillagos séfek, influenszerek mutatják be a magyar gasztronómia sajátosságait, és kiemelt szerepet kapnak majd a helyi alapanyagok.
Emellett a bemutatókon komoly hangsúlyt fektetnek a vidék vonzerejére: a neves európai séfek például a közösségi médiában járatos influenszerekkel utazzák be Magyarország turisztikai térségeit és a helyi ízeket, amit a világ gasztronómia iránt érdeklődő közönsége lát majd.
– Nagyon nagy hangsúlyt kapnak a vidéki gasztronómiai helyek, színvonalas éttermek ezen az eseményen
– húzta alá Guller Zoltán.
Emellett a Budai várban is rendeznek egy kulináris fesztivált, ahol valamennyi magyar Michelin-csillagos séf és étterem bemutatkozik, emellett szerepet kapnak a vidéki, magas színvonalon működő éttermek – ismertette a gazdag programkínálatot az MTÜ vezetője.

Ezzel viszont nem ér majd véget a gasztronómiai rendezvények sora, mivel Guller Zoltán emlékeztetett:
2022 márciusában Budapesten rendezik meg a Bocuse d’Or európai döntőjét,
ahol magyar séfek százai tudnak tanulni Európa legjobbjaitól. A nemzetközi megméretés zsűrije a magyar fővárosban választja ki azokat a séfeket, akik csapataikkal a 2023-as döntőben képviselhetik a nemzeti konyhájukat.
– A rendezvényt utoljára 2016-ban rendezték meg Budapesten és ugyancsak jelentős reklámértékkel bír, hogy az eseményen Magyarország termékei, kulináris sokszínűsége, turisztikai kincsei kerülnek előtérbe – jegyezte meg az MTÜ vezérigazgatója.
Borítókép: A digitális megoldások felé fordul az ágazat – Turisták a Budai Várban. (Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!