Összefogás a kamarai választásokon

Az előző ciklus sikerén felbuzdulva a Magosz 17 szakmai szervezettel közösen indul a májusi agrárkamarai választásokon. Jakab István, a szövetség elnöke szerint számos kihívás előtt áll a hazai agrár-élelmiszeripar, az összefogásra ezért a korábbiak­nál is nagyobb szükség lesz a jövőben.

2022. 01. 15. 11:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) tizenhét szakmai szervezettel együttműködve állít közös listát a május ­20-án tartandó agrárgazdasági kamarai választásokra. A megállapodás, amelyet a felek pénteken írtak alá, a Magosz és a szakmai szervezetek között 2017-ben létrejött és az akkori választásokon komoly sikert elérő szövetséget erősíti meg. – Az együttműködés célja továbbra is az, hogy a kihívásokra gyorsan és határozottan reagálva, közös erővel képviseljük az ágazat érdekeit – hívta fel a figyelmet Jakab István. A Magosz elnöke szerint kihívásból ugyanis az előttünk álló években sem lesz kevesebb. Ezek közül kiemelte a vízgazdálkodás és a klímavédelem kérdését. Jakab István szerint a vízgazdálkodással kapcsolatos fejlesztések során olyan megoldásokra kell törekedni, amelyek egyszerre biztosítják a versenyképes gazdálkodást és a fenntartható termelést. 

A feldolgozóipar korszerűsítése is fontos jövőbeli feladat, a nagyobb hozzáadott érték elérése a versenyképesség záloga. Az új közös agrárpolitika is számos kihívás elé állítja a gazdálkodókat, a támogatási rendszer változásaihoz való igazodásban is nagy szükség lesz a kamara és a szakmai szervezetek közös munkájára.

Az egész agrár-élelmiszeripart átfogó együttműködés nem új keletű, a Magosz 2013-ban 11 szakmai szervezettel összefogva indult a megújult agrárkamarai választásokon, 2017-ben pedig újabb hat taggal bővült a partnerség. – Az elmúlt öt évben bármilyen nehézség adódott, mindig megértéssel voltunk egymás iránt, szakmai alapon kidolgozott javaslatokkal tudtunk kiállni egymásért. A korábban megkötött szövetség ereje pedig nemcsak írásban, hanem a tettek minden részletében bizonyítást nyert – fogalmazott Jakab István. Az elnök szerint ez különleges időszak a magyar vidék, az agrár- és élelmiszer-gazdaság életében, hiszen korábban nem látott béke alakult ki az ágazatban. 

A legfontosabb – emelte ki az elnök –, hogy a közös munkának ­köszönhetően az egyes ágazatok szereplőinek érdeke úgy érvényesüljön, hogy az végső soron minden magyar ember javát szolgálja. – Mi a jövő építésére vállalkoztunk, a hagyományainkat őrizve, a legkorszerűbb tudással akarunk korszerű agrárgazdaságot építeni és a jövő számára is megtartani – jegyezte meg.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke jelezte: a Magosz nemcsak jelölőszervezet, hanem a NAK kiemelt stratégiai partnere, így napi rendszerességű kapcsolat van a két szervezet között. Ennek során nemcsak a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaság stratégiai jelentőségű kérdéseiben, de a folyamatosan jelentkező szakmai problémák megoldásában is intenzív kommunikáció zajlik. – Az elmúlt években többtucatnyi szakmai ügyben jártunk el közösen. Ezek közt olyan ügyek szerepelnek, mint a földbirtok-politikai intézkedések, amelynek köszönhetően a magyar föld a magyar gazdák kezében maradhatott. Ide tartozik az osztatlan közös tulajdon megszüntetése, a családi gazdálkodói rendszer reformja, az öntözésfejlesztési kérdések, illetve a támogatáspolitikai döntések kezdeményezése – sorolta a NAK elnöke. Szavai szerint a kamara a 17 meghatározó ágazati szakmai érdekképviseleti szervezettel folyamatosan együttműködött az elmúlt években, ami számos, a magyar gazdálkodókat, élelmiszeripart és erdőgazdálkodókat segítő eredményt hozott. Az egyes alapvető élelmiszerek áfacsökkentése az egyik legnagyobb sikerként könyvelhető el, ami a baromfi-, a sertés-, a tej- és a haltermékpályán is fontos segítséget jelentett az ágazati szereplőknek.

Borítókép: A szakmai szervezetek pénteken írták alá az együttműködési nyilatkozatot (Fotó: Magosz)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.