Nőtt a magánberuházások száma

Az év első negyedévében a vállalkozások beruházási volumene 10,5 százalékkal nőtt, amiben lényeges szerepet játszottak a külföldi érdekeltségű cégek fejlesztései.

Magyar Nemzet
2022. 05. 30. 9:25
Tiszafüred, 2022. március 16. Dolgozók az ABO HOLDING Zrt. malomipari cég új üzemében Tiszafüreden az átadás napján, 2022. március 16-án. A magyar tulajdonban lévõ gabona- és kukoricafeldolgozó társaság telephelyén végrehajtott fejlesztés értéke 400 millió forint volt, amelyhez az állam 200 millió forint támogatást nyújtott, így biztosítva hatvan munkahely megõrzését. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalkozások fejlesztései és a háztartások növekvő aktivitásának eredményeként nőtt az első negyedévben a magyarországi beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva mintegy 8,7 százalékkal, illetve a 2021-es év utolsó három hónapjához képest is 3,2 százalékkal – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A beruházások szezonálisan kiigazított 

első negyedévi volumene kismértékben meghaladta az eddigi legmagasabb, 2021 harmadik negyedévében mért szintet 

úgy, hogy eközben csökkent a költségvetésből finanszírozott beruházások mennyisége. 

Az adatokból kiderül, hogy idén március végéig az építési beruházások volumene az év végéhez képest 2,7 százalékkal emelkedtek, míg a gép- és berendezésberuházásoké 6 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi negyedik negyedévben. 

Éves összevetésben még nagyobb a bővülés: 

az építési beruházások 10,1, a gép- és berendezésberuházások pedig 7 százalékkal emelkedtek. 

A KSH megjegyzi, hogy a gép- és berendezésberuházások mintegy héttizede importból származott.
Ugyan alacsony volt a bázis, de jól mutatja a gazdasági erősödést, hogy 

a vállalkozások körében 2022 elején a fejlesztések volumene 10,5 százalékkal gyarapodott, amiben lényeges szerepet játszottak a külföldi érdekeltségű cégek fejlesztései. 

Ugyanakkor, – összhangban a kormány gazdaságpolitikájával – a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél 13 százalékkal mérséklődtek a fejlesztések úgy, hogy miközben a helyi önkormányzatok növelték, a központi közigazgatási szervek erősen csökkentették tárgyieszköz-beszerzéseiket. 

A tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal, az egész évben 4,2 százalékkal nőttek a beruházások az egy évvel korábbival összehasonlított adatok alapján – közölte a statisztikai hivatal.

– Kedvezően alakult az első negyedévben a beruházások volumene, amelyben nagy szerepe volt a magánszektornak, míg a költségvetési szervek fejlesztései az első negyedévben mérséklődtek. Ez a tendencia a következő időszakban is folytatódhat: 

az állami beruházások visszafogása fékezheti a volumen bővülését, ám ezt a vállalkozások fejlesztései kisebb-nagyobb mértékben kompenzálhatják

– értékelte a friss jelentést Regős Gábor. 

A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint ezzel együtt az árak emelkedése, illetve a háború okozta bizonytalanság a vállalkozások beruházási hajlandóságát is visszavethetik, bár még így is összességében kismértékű volumenbővülés várható. 

Mint rámutatott: 

a legnagyobb növekedés a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területét, illetve a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatot jellemezte 

– előbbiben szerepe volt a gyenge bázisidőszak adatainak is. 

Eközben a beruházások szempontjából nagy súllyal bíró feldolgozóipar fejlesztései ötödével nőttek, viszont a legnagyobb mértékben a pénzügyi és a bányászati ágazatokban estek vissza. Emellett az államhoz köthető területeken (oktatás, egészségügy, közigazgatás) is csökkent az invesztíciók volumene. 

Az első negyedévben a beruházások érdemben hozzá tudtak járulni a gazdasági növekedéshez 

– állapította meg az elemző.
 

Borítókép: dolgozók az ABO Holding Zrt. malomipari cég új üzemében (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.