időjárás 6°C Ambrus 2022. december 7.
logo
Jelenleg húszezer hordónyi részarányt képvisel a hazai termelés

Jelentős a vecsési olajmező

M. Orbán András
2022.11.22. 23:50 2022.11.22. 23:50
Jelentős a vecsési olajmező

A hazai kitermelésen belül jelentős részarányt képvisel a Vecsés közvetlen közelében talált kőolajkészlet. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az olajmező 10-15 évig biztosíthatja a kitermelést, azonban az importarányt nem képest csökkenteni. Hazánkban az alföldi régióban könnyebb, míg a zalai térségben az urálihoz hasonló nehezebb kőolaj található, a MOL Százhalombattán mindegyiket fel tudja dolgozni.

Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen, melyről lapunk is beszámolt. Az olajcég még júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni. A Mol 2015-ben nyerte el a kutatási koncessziót a Vecsés körüli területre. A júliusban elkezdett fúrás 31 napig tartott és 2100 méteres mélységet ért el. Az ilyenkor szükséges kúttesztelések során derült ki, hogy gazdasági hasznosításra alkalmas a kőolaj, ezért a kutat november 11-én termelésbe állították – ismertette a Világgazdaság.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj-és gázipari elemzője lapunk megkeresésére elmondta, az alföldi régióban könnyebb, míg a zalai térségben az urálihoz hasonló nehezebb kőolaj található, a Mol Százhalombattán mindegyiket fel tudja dolgozni. Jelezte azt is, hogy, a Vecsés határában talált nyersanyag kitermelési mennyiségéről előbb hétszáz, majd 800-1000 hordó napi kitermelhetőséget közölt a Mol, ez a hazai belföldi kitermelés öt százalékát, a cég kitermelésének pedig tíz százalékát teszi ki – Magyarországon ugyanis nem csak a hazai olajtársaság végez kitermelést. 

 

Bár pontosabbat egyelőre nem tudni, Pletser Tamás szerint a Vecsés határában talált olajmező 10-15 évig biztosíthatja a kitermelést.

 

Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője megkeresésünkre elmondta, Magyarország napi kőolajszükséglete százötvenezer hordó. Ezen belül húszezer hordónyi részarányt képvisel a belföldi kitermelés. 

 

A vecsési kőolaj a hazai ellátásban jelentős részarányt jelent, ugyanakkor a százharmincezer hordónyi importszükségletet nem képes kiváltani – mutatott rá.

 

A Mol számít a legnagyobb szénhidrogén-termelőnek Magyarországon: tavaly a hazai termelésből a kőolaj mintegy felét (három és fél millió hordó) és a földgáz megközelítőleg kilencven százalékát a társaság biztosította.

Borítókép: Üzemben a MOL vecsési olajkútja (Forrás: MOL)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.