A La Tribune december 1-jén kérdezett rá az EDF-nél a szállítás dátumára, és azt a választ kapta, hogy az már megtörtént, az elhasznált fűtőanyagot pedig még 2021-ben küldték ki az orosz félnek. Az ügyet egyébként a Greenpeace derítette ki. A szervezet a dunkerque-i kikötőben figyelt fel számos, részben dúsított, részben természetes uránt tartalmazó, Oroszországból érkezett konténerre. (Ugyanúgy, mint szeptemberben, amikor az uránszállítmány egyik végső úti célja Németország, a Framatome által üzemeltetett lingeni üzemanyag-összeszerelő üzem volt. Az itt gyártott nukleáris fűtőelemeket francia, belga, svájci, holland, brit, spanyol, svéd és finn atomerőművek is használják.)
A francia EDF nem közölte, milyen hosszú időre kötött szerződést az orosz partnerrel, a francia energetikai tárca pedig nem válaszolt a lap megkeresésére. A La Tribune írásában kitért arra, hogy az etikai és morális kérdéseket felvető ügylet semmilyen jogi akadályba nem ütközött. Az újság azt sem hallgatta el, hogy a francia áramszolgáltatás „télen borotvaélen fog táncolni”.
A teljes cikk A háború árnyékában: Franciaország bővítette uránkereskedelmét Oroszországgal címen érhető el a Vg.hu oldalon.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!