A Stig egyesület tagjai ezért a terület alapú támogatás növelését kérik a kormánytól. Azt is szeretnék, ha a szubvenció felét a terület nagysága, másik felét a termény mennyisége alapján számolnák el. Emlékeztetnek: a mezőgazdasági terület alapján elszámolt állami támogatás összege 2010-ben még 14 ezer dinár (120 euró) volt hektáronként, most azonban hatezer dinár, vagyis nagyjából 50 euró. A gazdák emellett 25 euró értékben üzemanyag-támogatást is kapnak.
A szerb mezőgazdaságnak ilyen magas nyersanyag-, műtrágya- és amortizációs költséggel, illetve ilyen alacsony termékárakkal, valamint a hatalmas támogatásokat kapó európai konkurenciával versenyezve esélye sincs túlélni
– hangoztatta Nedeljko Savic.
A V4NA által megkérdezett szerbiai gazda is megerősítette, a jelenlegi támogatás nem elegendő. A megemelkedett árak és az infláció mellett egyre nehezebben tudnak gazdaságosan termelni, illetve annyi hasznot kigazdálkodni, hogy abból eltartsák magukat és családjukat. Mint fogalmazott, a szubvenció nem emelkedik, a boltokban viszont drágul minden.
A támogatás növelésére vonatkozó követelés kapcsán a szerb agrártárca vezetője arra kérte a gazdákat, regisztrálják földjeiket az e-Agrár elektronikus nyilvántartó-rendszerbe, az oda bevitt adatok alapján tudja majd a minisztérium kiszámolni, mennyibe is kerülne a gazdák kérésének teljesítése.
Borítókép: Nem tudnak mit kezdeni a tavalyról megmaradt búzával a szerbiai gazdák (Fotó: Getty Images via AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!