Három fő feladat áll előttünk a Paks II. beruházás kapcsán – mondta Alekszej Lihacsov, a fővállalkozó Roszatom vezérigazgatója a projekt helyszínén. A Világgazdaság tudósítása szerint ezek a következők: a legjobb technológiát kívánja az orosz társaság telepíteni az erőműépítés során, ez a technológia ugyanis először jelenik meg uniós országban, de hét további atomerőmű építésekor is alkalmazta, alkalmazza a Roszatom. Másodikként a helyi beszállítás arányára vonatkozó minden kötelezettségét teljesíteni fogja a társaság, végül harmadikként – egyben gyakorlati szempontként – azt emelte ki a Roszatom első embere, hogy a kivitelezés során a biztonságot veszik alapul.

Fotó: Világgazdaság
Alekszej Lihacsov nem először járt a beruházás helyszínén – idézi fel a Világgazdaság. Mostani látogatásának az adja a jelentőségét, hogy egy hónapja a projekt megkapta a létesítési engedélyt, ennek köszönhetően a munka a második, már a megvalósítást jelentő szakaszába lépett. Így az év végéig a területen dolgozók számát megháromszorozzák, a jövő év végéig pedig újabb duplázás jön, ami akkorra mintegy kétezer főt jelent.
Alekszej Lihacsov reméli, hogy az ilyen beruházások alkalmával mérföldkőnek számító lépés, az első betonöntés még a jövő év vége előtt megtörténhet.
Nyugodtan alhatunk, jó kezekben van a beruházás, bár az elmúlt időszakban sokan megkérdőjelezték, hogy megvalósul-e. De megépül, ez már nem visszafordítható – ezt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese közölte a sajtótájékoztatón.
Úgy vélte, hogy ha az elmúlt másfél év politikai eseményei nem tudták eltéríteni a beruházást, akkor már semmi nem fogja.
A RIA Novosztyi kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország orosz helyett esetleg francia fűtőelemre váltana a Framatome-mal a napokban aláírt szándéknyilatkozat alapján, leszögezte: az elsődleges szempont az atomerőmű biztonságos és folyamatos üzemanyag-ellátása. Jelenleg nem látjuk az orosz üzemanyagnak semmilyen alternatíváját.
Az őszi hónapokban számos felvonulási épület épül, a többségük a jövő év végére elkészül – ezt már Alekszandr Tupicin, a beruházás építési igazgatója ismertette az újságírókkal a helyszín bejárásakor.