A miniszterelnök úgy látja, kereskedelmi háború réme fenyeget az Európai Unió által a kínai elektromos autókra kivetett védővám miatt. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: remélhetőleg ideiglenes lesznek vámok. Emlékeztetett, hogy tárgyalt a nagy autóipari cégek vezetőivel, akikre hivatkozva hozzák meg ezt a döntést, ezzel szemben ők kézzel-lábbal tiltakoznak. Úgy látja, ilyen rossz és átgondolatlan döntések kereskedelmi háborúba terelik be Európát. Ez nem érdeke Magyarországnak, mi magyarok képesek vagyunk bármit előállítani, a legmagasabb technológiai színvonalon vagyunk.
– Ezekre mind képesek vagyunk, de nem mi fogyasztjuk el. Ha háború lesz, akkor nem tudjuk majd eladni. Ezért nekünk az az érdekünk, hogy ne legyen kereskedelmi háború – szögezte le a miniszterelnök.
Az Európai Unió tagállamai zömmel nem támogatják a védővámokat: a Világgazdaság cikke felidézi, hogy a német autógyártók tiltakoznak a leghangosabbak, ami érthető, hiszen tavaly az eladásaik harmada Kínából származott, így leginkább őket érinti az intézkedés. A Német Autóipari Szövetség (Verband der Automobilindustrie – VDA) szerdán sürgette az Európai Bizottságot, hogy vonja vissza a vámokat, amelyek ideiglenes jelleggel csütörtökön léptek életbe.
A VDA figyelmeztetett, hogy a vámok ártanak a Kínából exportáló európai és amerikai gyártóknak, és kínai ellenintézkedéseket kockáztatnak. A szövetség arra is emlékeztetett, hogy a Kínába irányuló német autóexport értéke tavaly több mint a háromszorosa volt a Kínából származó importénak. Az alkatrészek esetében még nagyobb, négyszeres a különbség.
A szövetség szerint a Bizottságnak inkább arra kellene koncentrálnia, hogy biztosítsa a hozzáférést a kulcsfontosságú alapanyagokhoz az európai EV-ipar számára – és ezeknek az alapanyagoknak a jelentős részét Kína ellenőrzi. Brüsszelnek emellett enyhítenie kellene a piacra jutás akadályait, és átláthatóságot teremteni a kereskedelempolitika terén; a VDA egy külön testület, egy tanács létrehozását javasolta ezeknek a kérdéseknek a megvitatására.