Jelentős segítséget jelentettek be a cégeknek

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Garantiqa által közösen kidolgozott jelenlegi konstrukcióban a 2025. június 30-ig megkötött Széchenyi-kártya beruházási hitelek, illetve az egyéb intézményi kezességvállalási díjtámogatás mellett nyújtott beruházási hitelek esetében engedik el az első évre felszámított kezességvállalási díjat.

2024. 10. 18. 9:47
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) hitellehetőségeinek bővítését célzó új programot jelentett be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kkv-k fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára és Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója – közölte a tárca.

A programban Magyarország legnagyobb garantőrintézménye az első egy évben kezességvállalási díj nélkül nyújt garanciát a hazai vállalkozások Széchenyi–kártya- és egyéb támogatott beruházási hitelei mögé.

Az NGM megismételte: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára kerüljön, és 2025-ben elérhető legyen a három–hat százalék közötti gazdasági növekedés. Ehhez elengedhetetlen a vállalati beruházások, ezen belül a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztéseinek felpörgetése.

– A kormány ezt a 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akcióterv részeként meghirdetett nyolcpontos Demján Sándor kkv-fejlesztési program elemeivel – hitel- és tőkeprogramok indításával, támogatási konstrukciók meghirdetésével – segíti – emlékeztetett Szabados Richárd.

A cél a hitelezés fellendítése, ehhez pedig kiemelkedően fontos a hitelintézetek kockázatait csökkentő kezességvállalás. A garancia bekapcsolásával azoknak a vállalkozásoknak is elérhetővé válnak a támogatott és piaci finanszírozási lehetőségek, amelyek a kezességvállalás nélkül nem vagy csak számottevően rosszabb kondíciók mellett kapnának hitelt. 

– A kkv-szektorban ezért kiemelkedően fontos a kezességvállalás: a Garantiqa jelenleg 54 ezer vállalkozás 73 ezer hitelszerződése mögött áll garanciával, a 2580 milliárd forintnyi garanciavállalás 3330 milliárd forintnyi hitelt véd, ami azt jelenti, hogy minden második élő kkv-hitel mögött ott áll a Garantiqa – hívta fel a figyelmet Szabados Richárd.

Az állam viszontgaranciával áll a Garantiqa mögött, ami tovább csökkenti a finanszírozás kockázatát.

– Európában Magyarországon támogatja legnagyobb, a GDP 4,4 százalékát kitevő garanciavállalás a kis- és középvállalkozói szektort – az európai átlag egy százalék – jelezte az államtitkár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Garantiqa által közösen kidolgozott jelenlegi konstrukcióban a 2025. június 30-ig megkötött Széchenyi-kártya beruházási hitelek, illetve az egyéb intézményi kezességvállalási díjtámogatás mellett nyújtott beruházási hitelek esetében engedi el az első évre felszámított kezességvállalási díjat a Garantiqa. 

Szabó István Attila elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a díjelengedésre mindegyik, mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő vállalkozás ágazati korlátozás nélkül jogosult lesz, abban az esetben, ha a hitelfelvétel segítségével megvalósuló beruházás Budapesten kívül valósul meg. Üzletrészvásárlás és ingatlanfejlesztés esetén a garanciadíj-kedvezmény nem vehető igénybe.

A számítások szerint egy hazai cég átlagos, 125 millió forintos Széchenyi-kártya beruházási hitele esetében a díjkedvezménynek köszönhetően az első évben 550 ezer forinttal csökkentheti a finanszírozási költségeit.

Szabó István Attila arra emlékeztetett, hogy a Garantiqa 2024 elején már bejelentett egy, átlagosan harmincszázalékos kezességvállalási díjcsökkentést. Az elnök-vezérigazgató szerint a kezességvállalásukkal idén augusztus végéig 17 ezer vállalkozás 19 300 hitelszerződést kötött a bankokkal, a 690 milliárd forintnyi vállalt garancia 890 milliárd forintnyi hitel vállalkozásokhoz juttatását tette lehetővé. 

– A Garantiqa az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ezermilliárdot meghaladó új garanciával és 1300 milliárd forintnyi új garantált hitelállománnyal számol – ismertette az NGM közleménye.
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.