Lakosságarányosan a VII. kerületben volt a legnagyobb, 1,2 százalékos csökkenés a városon belüli költözés eredményeként, a IX. kerületben ugyanez az arány egy százalék volt, míg a VI. kerületben 0,8 százalék. A legnagyobb arányban, bő 0,9 százalékkal a XXIII. kerület népessége nőtt a belső vándorlás eredményeképpen, míg az I. kerületben 0,6 százalék a XXII.-ben pedig fél százalék volt ez az arányszám.
A Budapesten belüli költözés hasonló mintázatot mutatott, mint 2023-ban, vagyis az emberek elsősorban a belső kerületekből törekedtek a külvárosok felé. A legaktívabb továbbra is a három népszerűségi rangsort vezető kerület (XIII., XI. és XIV.) voltak.
Az egyes kerületek közti vándorlásból is érdekes következtetéseket lehet levonni. Az I. kerületből például az elköltözők majdnem ötöde mindössze a szomszédos II. kerületig jutott, de ugyanennyien vándoroltak szintén a szomszédos XII. és a XI. kerületbe. A III. és XXII. kerületi adatokkal kiegészítve azt mondhatjuk, hogy
a Várnegyedet elhagyók több mint hatvan százaléka a budai oldalon maradt.
Az is érdekesség, hogy az I. kerületből alig mozdultak a X. és a XXIII. kerületek felé, de a XVII. sem volt népszerű új otthonnak (mindössze 4-5 fő elköltöző). De hasonló mondható el a II. kerületről is, az onnan elköltözők jó eséllyel valamelyik szomszédos budai kerületet választották.
Alapvetően egész Budapestre ugyanez volt a jellemző, hogy nem szívesen tettek meg nagy távolságokat az emberek, legfeljebb a szomszéd kerületig mentek. Ebben szerepe lehet az ismert környezetnek, a megszokott közlekedési kapcsolatoknak. Így például nagyon erős kapcsolat látszott a XXII. és a XI. kerület között, a Budafokról elköltözők majdnem negyven százaléka egy kerülettel beljebb talált új lakóhelyet. De erős képzeletbeli kapocs van a XVIII. és XIX. kerületek, valamint a XIV. és a XVI. kerületek között is. Eltér a mintázattól ugyanakkor, hogy például az I. kerületbe költözők majdnem 40 százaléka a XIII. kerületből érkezett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!