Így növekszik a juttatások összege a minimálbér emelkedésével

Január elsejével lép életbe a legkisebb keresetekről szóló megállapodás, ami az egyéb juttatások összegére is hatással van. Utóbbiak ugyanis a minimálbér összegéhez kapcsolódnak és azzal együtt változnak.

2025. 12. 02. 11:17
Számos juttatás összege emelkedik jövőre, igaz, például az alkalmi munkák után fizetendő járulék összege is Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkavállalók szempontjából a minimálbér és a garantált bérminimum jelentősége kiemelkedő. A munkáltatók jelentős részét közvetlenül érinti valamelyik meghatározott legalacsonyabb bér összege, de azok közül, akik nem közvetlenül minimálbéren vagy bérminimumon keresnek munkavállalót azoknak is igazodniuk kell a béremeléskor a bérminimum vagy a minimálbér növekedéséhez. Elsősorban azért, hogy a vállalaton belüli bérhierarchia fennmaradjon – mondta lapunknak Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza annak kapcsán, hogy nem csupán a legkisebb keresetek mértéke változik, hanem egyes juttatások is.

juttatás
A minimálbér emelésének mértéke fontos változás, mivel számos juttatás összegének megállapítása is a legkisebb kereset összegéhez kötődik
(Fotó: Teknős Miklós)

Regős Gábor kiemelte, a minimálbér az, amihez számos juttatás vagy annak felső határa kötődik – például a gyermekek születését követő pótlék. Sőt, nemcsak juttatásoknál, de adóknál, járulékoknál is van szerepe a minimálbérnek. A legjellemzőbb az, hogy az egyes juttatások meghatározására szolgál valamilyen képlet, de a juttatás maximálva van a minimálbér (vagy annak valamilyen szorzószámmal meghatározott értéke) erejéig. A gyed esetében 1,4-gyel kell szorozni a minimálbért. Más juttatások, mint a diplomás gyed (0,7-es szorzó) fix összeget jelentenek. Ennek érdekessége, hogy itt alapképzés esetén a minimálbért, míg mesterképzés esetén a garantált bérminimumot kell figyelembe venni – ennek megjelenése a különböző ellátások esetében ritka.

Regős Gábor kitért rá, hogy a gyod, azaz a gyermekek otthongondozási díja szintén a minimálbérhez kötött. Létezik olyan járulékkedvezmény is (megváltozott munkaképességűek után járó), amelynek összege szintén a minimálbérhez rögzített. 

Egyes cafeteria juttatások (így a sportrendezvényre szóló jegy vagy bérlet) adott évi maximuma szintén a minimálbérhez van kötve.

Az adók, járulékok oldalán szintén vannak olyan elemek, amelyek a minimálbérhez kapcsolódnak, illetve amelyek maximumát határozzák meg a minimálbér függvényében. Az utóbbira példát jelentenek a szociális hozzájárulási adóból számított kedvezmények – ilyen a munkaerőpiacra lépők után érvényesíthető adókedvezmény és a rehabilitációs hozzájárulás. Ennek éves összege a minimálbér 9-szerese. Ugyancsak a minimálbérhez kötődik az, hogy egyszerűsített foglalkoztatás esetében a különböző területeken mennyi az egy napra fizetendő adó értéke.

Molnár Dániel, a Magyar Gazdaságfejlesztési ügynökség vezető elemzője lapunk megkeresésére ismertette, amennyiben a minimálbér jövőre a bejelentett megállapodásnak megfelelően 11 százalékkal 322 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal 373 200 forintra emelkedik, az előbb említett egyes tételek esetében a jövőre várható összeg az alábbiak szerint alakul:

  • a táppénz, 21 500 forintra
  • a gyermekgondozási díj, 451 900 forintra
  • a diplomás gyed, 226 000 forintra alapképzés, és 261 200 forintra mesterképzés esetén
  • a gyermekek otthongondozási díja, 322 800 forintra
  • a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezmény összege és
  • az álláskeresési járadék összege 64 600, illetve 10 800 forintra nő.

Kiemelte, a minimálbérhez kötött közterhek közül 

a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében 2400, az alkalmi munka esetében 4800, míg a filmipari statiszta esetében 9700 forintra emelkedik a fizetendő napi közteher mértéke.

 A mentesítési keretösszeg ezzel szemben szakképzettséget nem igénylő foglalkoztatás esetén 419 600 forintra, szakképzettséget érintő esetében pedig 485200 forintra emelkedik a bejelentett minimálbér és garantált bérminimum emelés hatásaként.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.