Most a kohó dolgozik a gyűjtők helyett

Az ezüst világpiaci árának meredek emelkedése nemcsak a befektetési nemesfémpiacot mozgatta meg, hanem olyan mellékhatásokat is elindított, amelyek a numizmatikai piacon eddig legfeljebb elméleti lehetőségként merültek fel.

Az ezüst és az arany ára rekordokat döntött. Forrás: Shutterstock

A nemesfémpiac gyűjtői szegmense évek óta stabilnak és eseménytelennek tűnt, az árak alig-alig mozogtak, még a numizmatikai prémiummal számolt, ritkak ezüst tartalmú érmék esetében is. A nagy példányszámban vert, egykor befektetési céllal vásárolt, mára jórészt csak súlyértéken forgó, ezüst tartalmú érmék világában most változás állt be, így sem a gyűjtők, sem a kereskedők nem tudják pontosan, milyen ármeghatározás irányba mozduljanak el egy-egy érmetípus esetében.

Befektetési ezüstérmék (Fotó: Magyar Nemzet)

A jelenség egyik leglátványosabb példáját az Egyesült Államok két ikonikus, magas ezüst tartalmú dollárja, a legendás Morgan dollár (1878–1904, majd egy veretsor 1921) és a Peace dollár (1921–1935) szolgáltatja. Ezek az érmék évtizedeken át tipikus „átmeneti” szereplők voltak a piacon: történelmileg érdekesek, de nem ritkák, gyűjtői prémiumuk sok esetben alig haladta meg a bennük lévő ezüstértékét. Az elmúlt hónapokban azonban egyre több nemzetközi piaci szereplő számolt be arról, hogy jelentős mennyiségben tűnnek el ezek a dollárok a kereskedelemből, nem gyűjtők kezében, hanem refinálóknál (akik kinyerik a tiszta nemesfémet az érméből).

Az ezüstboom hatása

Normál piaci környezetben egy Morgan- vagy Peace dollár ára (forintra átszámolva átlagosan 22 és 30 ezer forint között) két tényezőn nyugszik: az érme közel 0,77 unciányi finom ezüsttartalmán (olvadékértéke így most 25 ezer forint körül van), valamint azon a – gyakran szerény – numizmatikai prémiumon (általában olvadékérték plusz 10 százalék), amely az állapottól és az évjárattól függ. Az ezüst árfolyamának mostani szintjén azonban ez az egyensúly felborult. 

Számos közönséges évjárat esetében a piaci ár gyakorlatilag összeért az olvasztási értékkel, így a gyűjtői felár eltűnt vagy legalábbis jelentéktelenné vált.

Ebben a helyzetben sok tulajdonos számára racionális döntéssé válik, hogy az érmét nem próbálja meg továbbértékesíteni numizmatikai csatornákon, hanem egyszerűen „olvadék” áron ad túl rajta. Az érme ezután refinálóhoz kerül, ahol beolvasztják, vagy más úton kinyerik belőle a színezüstöt, és ezüsttömbként vagy más formában tér vissza a nemesfémpiacra. Ez visszafordíthatatlan: az érme mint érme megszűnik létezni, bár pont a Morgan volt az, amely egyszer már ilyen helyzetbe került a XIX–XX. század váltásakor, ám a belőle fennmaradt ezüstöt 1921-ben új Morganek verésére (is) felhasználták.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy nem ritka vagy muzeális darabok pusztulásáról van szó. A beolvasztás elsősorban a gyenge vagy közepes állapotú, nagy tömegben forgó Morgan- és Peace dollárokat érinti, azokat, amelyeket a piac eddig is inkább „junk silverként”, semmint klasszikus gyűjtői tárgyként kezelt. A hatás mégis érzékelhető, mert a numizmatikai piac szempontjából nem az számít, hogy hány érme létezik elméletben a világon, hanem az, hogy mennyi jelenik meg ténylegesen a kereskedelemben.

Amikor ez a kínálat hirtelen szűkülni kezd, annak árazási következményei vannak. A Morgan- és Peace dollárok esetében egyre több kereskedő szembesül azzal, hogy a korábban bőségesen elérhető, válogatásra alkalmas tételek elfogynak, az utánpótlás akadozik, és a jobb állapotú darabokért már magasabb árat kell kérni vagy fizetni. Nem azért, mert ezek az érmék hirtelen ritkává váltak, hanem mert a legalsó piaci réteg – a tömegben forgó, olvasztásra is alkalmas kínálat – eltűnik alóluk. Ugyanez a helyzet a sok hetvenes évekbeli német márkával, francia, vagy svájci frankkal, illetve a gyűjtők körében nagyon kedvelt emlék ezüst schillingekkel, vagy éppen az itthon tömegesen forgó ezüstpengőkkel, koronákkal, florinokkal, esetleg a gyakori évjáratos (1947-es) Kossuth 5 forintosokkal, de nyilvánvalóan a kilencvenes években vert, ma a súlygyűjtők körében nagyon kedvelt ezüst kétszázasokkal.

Ami olcsó volt, most drága lesz

Ez a folyamat egy sajátos, paradox felértékelődést eredményez. A legrosszabb állapotú darabok továbbra is a kohók felé vándorolnak, miközben a szebb, de korábban teljesen hétköznapi példányok numizmatikai prémiuma 10 százaléknál nagyobb szinten újra megjelenik. Nem klasszikus gyűjtői boomról van szó, hanem egy szűkebb, minőségvezérelt átrendeződésről, amelyben a „súlyérték” már nem elegendő magyarázat az árakra. 

Ráadásul épp e jelenség miatt az egyszerűbb, de ritkább (a forgalomból kivett) színesfémérmék numizmatikai értéke is növekszik.

A Morgan- és Peace dollárok különösen érzékenyek erre a hatásra, mert egyszerre ikonikusak, világszerte könnyen értékesíthetők, és hosszú ideig gyakorlatilag kimeríthetetlennek hitték a készleteiket. Ez teszi őket ideális célponttá magas ezüstárak idején, ugyanakkor potenciális nyertessé azok számára, akik jobb minőségű példányokat tartanak.

Az egyik legismertebb érme a világon (Fotó: Facebook)

Sajátos világ

Mindez nem jelenti azt, hogy minden tömegveret hasonló pályát fut be. Sok érmetípusnál a piac egyszerűen más, olcsóbb alternatívákat talál (mint az említett régi 50-60 éves egykori forgalmi pénzek), vagy a fémár további emelkedése teljesen elnyom minden gyűjtői szempontot. A Morgan- és Peace dollárok esete mégis jól mutatja, hogy amikor az olvasztás már nemcsak az ipari nyersanyagot, hanem a numizmatikai kínálatot is érinti, akkor a piac logikája megváltozik.

A mostani helyzet egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a numizmatika nem elszigetelt világ. Szorosan reagál az árupiaci mozgásokra, és időről időre előfordulhat, hogy ami tegnap még érdektelen tömegveretnek számított, az holnap átmeneti hiánycikké válik. Nem azért, mert ritka lett, hanem mert eltűnt a kohókban. És ez a felismerés könnyen újragondoltatja azt, mit tekintünk valóban „értéktelen” ezüstérmének.