Hamis állítás, hogy az adóhatóság megfélemlítő akciót hajtott végre a Tisza Pártot támogató vállalkozóknál – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményéből. A Facebookon Juhász Áron, a Tisza Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltje írt arról, hogy a hatvani rendezvényük után számos szigettaguk, támogatóik vállalkozásánál a NAV és a munkaügy emberei rögtönzött, megfélemlítő és erőt demonstráló razziát tartottak.
A NAV ugyanakkor lapunknak küldött közleményében leszögezte, hogy ők mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján, pártpolitikától függetlenül járnak el.
Hozzátették: az ellenőrzéseket előzetes kockázatelemzés alapján végzik. Vagyis a több sajtóorgánum által mérlegelés nélkül átvett poszt állítása, azaz hogy hétfőn a NAV rögtönzött, megfélemlítő és erőt demonstráló razziát tartott volna, nem igaz, és alkalmas a NAV mint a közigazgatás legnagyobb szervezetébe vetett bizalom megingatására – írták.
A NAV a közleményében azt is hangsúlyozta, hogy a kiválasztáshoz a rendelkezésére álló adó- és vámügyi adatokat használják fel, így például az online pénztárgépek, az online számlarendszer, az Ekáer, a bevallásokban és adatszolgáltatásokban szereplő, valamint a nemzetközi információcserén és uniós adatszolgáltatáson alapuló adatokat.
A valóság a megjelent állítással szemben az, hogy hétfőn Heves vármegyében nem volt semmilyen ellenőrzési akció. Hétfőn a revizorok 18 – a vármegye több városában és településén telephellyel rendelkező – vállalkozást ellenőriztek – írták, hangsúlyozva, hogy az érintetteket az adattudományi módszerek alapján fejlesztett statisztikai modell révén választották ki. Ez egy mesterséges intelligenciát felhasználó elemző modell, amelyben az anomáliára utaló mutatók alapján egy algoritmus azonosítja a kockázatos adózókat. A rendszer kizárólag az adózó által szolgáltatott adatokat használja fel, így például a forgalomra vagy annak ingadozására jellemző adatokat, illetve a foglalkoztatotti bejelentést – tették hozzá.
A közleményből az is kiderült, hogy a revizorok hétfőn a 18 kiválasztott adózónál a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatotti bejelentést vizsgálták, és az esetek több mint harmadában súlyos mulasztást állapítottak meg.
Hangsúlyozták: a mesterséges intelligenciát felhasználó kiválasztási modell országos, így több adózó székhelye nem is Heves vármegyében van. Ezek a típusú ellenőrzések nem meglepetésszerűek, hiszen a revizorok évtizedek óta kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését, főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik. Tavaly nyolcvanezer ilyen típusú ellenőrzés volt, és legalább ennyi idén is várható – nyomatékosította a hatóság a közleményében.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!