– A tét jóval nagyobb annál, hogy valaki még néhány évig a gyerekszobájában alszik-e. A késői különköltözés késleltetheti a párkapcsolatot, a gyermekvállalást, a munkavállalási mobilitást és egy egész generáció önálló életkezdését – tette hozzá.
„Nem mindegy, milyen csomaggal érkezik” egy gyermek
Sebestyén Géza a gyermekvállalás kapcsán arra is felhívta a figyelmet, miszerint „nem mindegy, milyen csomaggal érkezik” egy gyermek a világba. A magyar újszülöttek ebből a szempontból Európa és a világ nagy részénél kedvezőbb helyzetből indulnak. Nálunk ugyanis a babák 24,4 százaléka, vagyis körülbelül minden negyedik születik csak házasságon kívül. Az Európai Unió egészében ugyanez az arány 41,1 százalék. Franciaországban 58,5, Portugáliában 59,5, Norvégiában 61,2, Izlandon pedig 69,4 százalék.
Magyarország tehát nem egyszerűen néhány hellyel jobb, hanem teljesen más családalapítási mintát követ. Ráadásul az irány is különleges.
Az Eurostat szerint 2003 és 2023 között 23 uniós országban nőtt a házasságon kívüli születések aránya, Magyarországon viszont 32,3 százalékról 24,4 százalékra csökkent. Ez 7,9 százalékpontos visszaesés, a legnagyobb az egész unióban.
– A házasság természetesen nem varázspálca. Nem mondhatjuk, hogy önmagában a házassági anyakönyvi kivonat megléte határozza meg a jobb gyermekéletet. Azt viszont igen, hogy a magyar gyermekek nagyobb része olyan intézményes keretben kezdi életét, amely átlagosan erősebb elköteleződéssel és alacsonyabb felbomlási kockázattal jár együtt. Ez érzelmi biztonságot, két kereső lehetőségét, több időt, nagyobb válságtűrést és kiszámíthatóbb jövőt jelenthet – magyarázta Sebestyén Géza.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!