A platformhoz eddig hat vidéki és tizenegy budapesti egyetem csatlakozott.

Megőrizte fejlettségi pozícióját Magyarország
Beszédes az Oeco-Index.
A platformhoz eddig hat vidéki és tizenegy budapesti egyetem csatlakozott.
A gödöllői TIP alapító ülésén Szabó István, az NKFI Hivatal elnökhelyettese elmondta: a kezdeményezés célja, hogy az egyetemi tudásbázisokra épülve olyan térségi szerveződések jöjjenek létre országszerte, amelyek egyszerre biztosítanak lehetőséget az innovációs szakpolitikai irányok közvetlen megismerésére, a helyi innovációs ökoszisztéma szereplői közötti együttműködések kialakítására, erősítésére és új szakmai alapok létrehozására.
Hozzátette, hogy a hazai gazdaság teljesítőképessége jelentősen fokozható, ha jobban tud hasznosulni az a szakértelem, amely az országszerte fellelhető tudásbázisokban halmozódik fel, és ezzel erősíthető a kis- és közepes vállalkozások (kkv) innovációs képessége is.
A magyar egyetemi hálózat egyértelműen alkalmas arra, hogy az innovációs ökoszisztéma központi szereplőjévé váljon, és különösen fontos, hogy az egyetemi tudás megnyíljon a helyi kkv-k előtt is – fűzte hozzá az NKFI Hivatal elnökhelyettese.
Palkovics László, a SZIE rektora elmondta, hogy egyetemük a legnagyobb hazai agrárprofilú intézmény, ezért a helyi innovációs ökoszisztéma hatókörét nemcsak regionális, hanem ágazati szinten is értelmezik.
Hozzátette: céljuk, hogy a kutatási, fejlesztési eredményeik ne csak tudományos szempontból fontos publikációkban jelenjenek meg, hanem olyan profitorientált cég jöjjön létre a fejlesztőkkel, a hallgatókkal, amely részt vesz a végtermék gyártásában, forgalmazásában és a piacra kerülésben is.
Beszédes az Oeco-Index.
Újabb vámok jöhetnek, ha elfogadják az uniós szabályozás frissítését, de a szigorú ellenőrzés marad.
Mától elérhető az szja-mentesség és a családi adókedvezmény kiszámítására szolgáló kalkulátor.
Mesterséges intelligencia eleveníti meg a múltat.
Mutatjuk, hogy milyen érettségi feladatokat kaptak a diákok történelemből
Centiken múlott a tragédia: kalapáccsal találták arcon az atlétát
Lejárt a vécépapír ideje, ezzel fogjuk helyettesíteni a jövőben
Előre megmondta Nagy Márton, hogy ez lesz, de akkor is fáj: messzire elkerülték a magyarok a boltokat – de van magyarázat rá
Erdő Péter utoljára üzent haza a bezárkózás előtt: ezt üzeni a magyaroknak
Talán még sosem volt ekkora bajban Bige László: nem tudta meggyőzni a Nitrogénművek hitelezőit
Hajmeresztő mutatványt vettek videóra a kecskeméti kocsmában
Meglepő tervekkel áll elő Kapás Boglárka
Alonso semmibe veszi a leidiótázott riválisát, aki történelmi mélységekbe lökte őt
Óriási katonavonatot láttak az Alföldön + videó
Megvan, mikor törhet ki a harmadik világháború
Megvan az Aranylabda új esélyese? A Barcelona ennek nagyon nem örülhet
Beszédes az Oeco-Index.
Újabb vámok jöhetnek, ha elfogadják az uniós szabályozás frissítését, de a szigorú ellenőrzés marad.
Mától elérhető az szja-mentesség és a családi adókedvezmény kiszámítására szolgáló kalkulátor.
Mesterséges intelligencia eleveníti meg a múltat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.