A balatoni vízi élet első világháborút követő megélénkülése, és ezzel együtt a tavat felkorbácsoló, gyakori viharok okozta szerencsétlenségek számának évről-évről történő emelkedése késztette arra Hille Alfréd repülőezredes-meteorológust, hogy kezdeményezze a kormánynyál a viharjelzés megindítását. Az akkori kabinet indokoltnak tartotta a természeti veszélyhelyzet megelőzésére tett javaslatot, így 1934. július 8-án megindulhatott a balatoni viharjelzés – idézte a kezdeteket Horváth Ákos, a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője.

Fotó: MTI Fotó: Varga György
Egyedülálló technika
– Több éves kísérletezés után 1988-ban az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság kezébe és a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület működtetésébe került a meteorológia szolgálat mérésein alapuló jelzőrendszer. A tó körül elhelyezett szélmérő készülékek mellett a nyári időszakban három speciális műszer is végez méréseket, közülük az egyik a tó középpontjából küldi az adatokat a siófoki kikötő mellett magasodó toronyba – ismertette. Ezeket a 1957-ben létrehozott Siófoki Viharjelző Obszervatóriumban a nap 24 órájában, nagy teljesítményű, speciális számítógépekkel dolgozzák fel. A szakember kiemelte: a Dunántúlon, ezen belül a Balaton térségében a siófoki az egyetlen olyan obszervatórium, amely több mint 60 éve változatlan környezetben végzi munkáját. – Az onnan kikerülő adatsorok nemcsak a Balatonra, hanem az egész országra nézve tükrözik a klímaváltozás hatásait, és ezzel nagyon sok fontos információt szolgáltatnak a döntéshozók számára – fejtette ki Horváth Ákos.
Applikáción is működik
Mint mondta, a viharjelzés alapvetően a fürdőzők, horgászok, vízi sporteszköz-használók és a balatoni hajózás biztonságát szolgálja, emellett rendkívül fontos információkhoz juttatja a vízi rendezvények, Balaton-átúszás, vitorlásversenyek rendezőit is. Kérdésünkre, hogy a korszerű infokommunikációs eszközökkel hozzájuthatunk-e aktuális, pontos és aktuális meteorológia tudnivalókhoz elmondta: napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a viharjelzéssel kapcsolatos mobiltelefonos alkalmazások.