A MÁV-Start a nyár folyamán leköltözteti az aluljáróba a Kelenföldi pályaudvar pénztárait – értesült lapunk. Jelenleg pénztárak, információs pont és kereskedelmi célú egységek üzemelnek a lepusztult állapotú, ám műemléki védettséget élvező indóházban.
Az 1861-ben létesült felvételi épületben legutóbb 1984-ben végeztek felújítást, a rekonstrukció ezért nemcsak szükséges, de az Etele tér városközponti fejlesztéseinek tükrében kívánatos is. Azonban úgy tűnik, ha ezt valaki elvégzi, az nem a vasúttársaság lesz: az utasok kiszolgálását a néhány éve megnyitott új aluljáróba telepítik, és kiürítik az épületet. További sorsáról, úgy tudjuk, még nem született döntés; lehetséges, hogy értékesítik.

Fotó: MTI/Róka László
A tér multimodális közlekedési csomópont funkciója ezzel egyidejűleg tovább bővül, hiszen a tervek szerint július elején átadják az 1-es villamos meghosszabbított, Etele úti szakaszát és az új végállomást. Ezzel a téren két villamos-végállomások lesz, hiszen a 19-es és a 49-es járat a Vasút utca és a tér sarkán, az 1-esétől meglehetős távolságra fordul meg továbbra is.
Közlekedési szakértők ezt komoly hibának tartják, hiszen míg a metró, a vasútállomás, az 1-es villamos és az autóbusz-pályaudvar egy helyen van, addig a másik végállomás eléréséhez végig kell sétálni a téren.
Az ügyben kérdéssel fordultunk Újbuda önkormányzatához. Válaszuk szerint mivel a közösségi közlekedési hálózat fejlesztése a főváros területén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. feladatkörébe tartozik, a villamos-végállomások esetleges jövőbeni összevonásáról az önkormányzatnak jelenleg nincs információja.
Más forrásból úgy értesültünk, hogy készültek tervek, hogy a 19-es és a 49-es járatot új nyomvonalon vezessék, így a Somogyi Béla utcán haladhattak volna az 1-es végállomásáig, azonban ez az ott lakók parkolási lehetőségeit szűkítette volna. A vélhető lakossági tiltakozás miatt éppen a kerület állította le a fejlesztést – tájékoztattak iparági forrásaink.
További változást jelent az Etele téren, hogy az egykori 7-es gyorsbusz végállomása a régi pályaudvari épület előtt jórészt már használaton kívülre került. Ennek a sorsáról is kérdeztük a kerületi döntéshozókat. Azt válaszolták, hogy a tér a fővárosi önkormányzat tulajdonában van, ezért a terület rendezése fővárosi feladat.