Tortával ünnepelték a negyvenéves Golot a Budapesti Állatkertben
A budapesti gorillacsapat vezére különleges, a gorillák szája íze szerint elkészített tortát kapott.
Szaporítótelepet számolt fel egy alföldi városban a rendőrség, majd százötven kutyát foglaltak le.

Kiderült, hogy a szarvasmarhák száznál is több növényfajt ismernek fel és mindegyikhez más módon viszonyulnak.

Az Andok lábánál fekvő, hatmillió lakosú Santiago környékén az utóbbi időben többször láttak pumát.

Mindkét zsiráf ammónia szagot árasztott, amit korábbi hasonló esetekben is dokumentáltak tudósok.

A kiterjedt mentőakció résztvevői azon igyekeznek, hogy a még élő állatokat kimentsék a sekély vízből.

A biológusok régóta próbálják megfejteni, hogyan fejlődhetett ki a Földön egyidejűleg ilyen sok faj.

Ha nem tesznek nagyon gyorsan valamit a megmentésük érdekében, az év végéig teljesen kipusztulhatnak.

A kísérletben az állatok kicsi korukban gondozóhoz kerültek, már azelőtt, hogy kinyílt volna a szemük.

Az ötszáz kilométeres távot leggyorsabban letudó madár tízezer eurót nyer tulajdonosának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.