Hét végén sem közlekedik a Gyermekvasút
A budapesti Gyermekvasúton hét végén is szünetel a forgalom.
Az egyes minisztériumok tegnap ismertették a Draskovics-csomag ágazatukat érintő részleteit. Hazai és külföldi elemzők egyetértenek abban: a 185 milliárd forintos megszorítás csak a lyukak betömködéséhez elegendő. A Fidesz szerint az Országgyűlésnek azonn

Nagyrészt az Európai Unió (EU) anyagi támogatásával, hitelből és költségvetési forrásból kilencvenmilliárd forintot költ idén a MÁV Rt. a vasúti infrastruktúra-fejlesztésekre, amenynyiben a gazdasági és közlekedési tárca is jóváhagyja a keretösszegeket.

Az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló bizottsága szerdai ülésén meghallgatta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselőinek tájékoztatását arról, hogy a tárca hogyan hajtotta végre az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az Állami Autópálya Kezelő


Az ország mellékútjain tegnap még igen nehezen lehetett közlekedni a korábbi ónos eső és a kidőlt fák, letört ágak miatt. Piliscsaba egy részén nem volt áram, mert jeges faágak zuhantak a magasfeszültségű vezetékekre. Csak estére sikerült a szolgáltatást

-ATTLÉTIKA- A jövő heti fedett pályás világbajnokság főpróbáját tartják a Budapest Sportarénában. A külföldi klasszisokkal tarkított magyar bajnokságon Szabó Enikő megvédte címét 60 méteren.

A MÁV Rt. ingatlanvagyonának 25–30 százalékát értékesítené a piacon, a bevételek azonban nem pótolják az elmaradó állami fejlesztési forrásokat.

Jégpályává váltak tegnap reggelre az utak országszerte az egész éjszaka szakadó ónos eső miatt. Több helyütt leállt a tömegközlekedés, jóllehet folyamatosan dolgoztak a munkagépek. A síkosság ellenére csak kisebb közúti balesetek történtek, viszont a ment

-VÍVÁS-

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.