Nemzeti ünnepünkhöz igazodik a tömegközlekedés menetrendje
A járványhelyzet miatt a közlekedési társaságok kérik, hogy aki teheti, most halassza el utazását.
A nagyobbik kormánypárt a diákbérletek hatályának meghosszabbítását, valamint a fel nem használt BKK-jegyek árának visszatérítését kezdeményezi.

Míg az állami közlekedési vállalatok többféle kedvezményt is biztosítottak az utasoknak, a BKK egyelőre adós ezzel.

A Százhalombatta–Ercsi elágazás közötti vasútvonal két évtizede az első, új nyomvonalon kiépülő kétvágányú, villamosított pályaszakasz.

A járványhelyzet minden korábbinál komolyabb, a balatoni térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve.

Úgy tudjuk, lesz béremelés az állami vállalatoknál. A szakszervezetek a bértárgyalások megkezdését sürgetik.

Hazánknak az az érdeke, hogy távol-keleti küldemények szállítási útvonala minél nagyobb részben Magyarországon keresztül vezessen.

A lengyelországi Torunban ma kezdődő fedett pályás Eb-n huszonegy magyar versenyzőnek szurkolhatunk.

Radics Béla (1982), Som Lajos (2017) és Balázs Fecó (2020) után 2021. február 18-án elment Brunner Győző, az eredeti, klasszikus felállású Taurus utolsó mohikánja is.

Hetvenegy százalékkal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, ha vonaton utazunk, mintha személygépkocsival tennénk meg ugyanazt az utat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.