Megújítja járműparkját a nemzeti vasúttársaság
Emeletes és hibrid motorvonatok, HÉV-szerelvények és korszerű mozdonyok érkeznek a MÁV-Start flottájába.
Február 18-án, 19:30 órakor élőben közvetítik Szőke Tibor Mesterbérlet sorozatuk koncertjét.

A Nyugati pályaudvar műemléképülete több lépésben születik újjá, a megújult csarnoképületet tanévkezdéskor birtokba vehetik az utasok.

Mindig rossz volt a helyzet, de ennyire talán még sosem – kommentálták a kilátásokat szakszervezeti források.

Februárban a Müpa Home-mal a harmincéves Purcell Kórus születésnapját ünnepelhetjük, fellép a Győri Balett.

Kiemelt beruházássá minősítette a kelenföld indóház épületének rekonstrukcióját a kormány rendelete.

Kínai állami szállítmányozási céggel bővült a záhonyi vasúti körzet fejlesztéséért létrehívott CELIZ. A CECZ Kft feladata kínai partnereket, befektetőket hozni a térségbe.

Egyelőre beláthatatlan politikai és anyagi következményei lehetnek a holokausztpernek.

Összesen öt és fél milliárd forint támogatási igényt nyújtottak be a gazdálkodó, egyházi és civil szervezetek, 23 pályázatot már el is bíráltak.

Az Iványi Marcell rendezte alkotásban a Budapesti Operettszínház művészei működnek közre. A legtöbb jelenet helyszíne a Magyar Vasúttörténeti Park.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.