Számítson a késésre
Késnek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon, mert a Heves megyei Vámosgyörk és Ludas között eltört a sín – közölte a Mávinform hétfőn reggel.
Baleset miatt 20-30 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon – közölte a Mávinform.

Baleset miatt 20-30 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vasútvonalon – közölte Mávinform vasárnap az MTI-vel.

Változik a MÁV-Start és a Volán-társaságok menetrendje április 15-én, vasárnaptól. A korábbiakhoz képest naponta 410 vonat és 30 autóbusz nem közlekedik majd.

Két órát is késhetnek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon Pécel és Isaszeg között, mert egy 25 méter magas megdőlt fa veszélyezteti a felső vezetéket – közölte a Mávinform.

Az NFM tervei szerint nem lesz közlekedési holding, helyette lesz több MÁV-társaság és 6–8 Volán az MNV-n belül.

Önálló bírósági végrehajtó üríttette ki a Nyugati pályaudvar műemlék épületében azt a több mint ezer négyzetméternyi területet, amelyet két vállalkozás jogcím nélkül használt.

A Dataplex-ügyben a szálak lassan Bajnai Gordonig érnek – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos.

Megmarad a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők utazási kedvezménye.

Elektronikus eljárást vezet be a MÁV Zrt. a közbeszerzési értékhatárt el nem érő vásárlásainál – jelentette be Werle Zoltán, a MÁV Zrt. társasági szolgáltatás igazgatója szerdán háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.