

Röviden

Szcientológiai érem az OPNI bezárásáért?
A Nemzetközi Szcientológiai Egyház legmagasabb kitüntetésével, a szabadságéremmel jutalmazták Dobos Jánost, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű szervezet elnökét és egy másik tagját, Hídvégi Klárát többek között azért, mert elősegített

Váltótisztítás miatt késnek a vonatok
A Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalakon több állomáson is váltóállítási nehézség és néhány szerelvény vezérlőkocsijának meghibásodása miatt 20-40 perc késésre kell számítani az erre utazóknak előre láthatóan 9 óráig.

30-60 perces késések
A vasárnapi havas, szeles idő eddig nem okozott jelentős késéseket az ország vasútvonalain, egyedül az esztergomi vonalon késnek a szerelvények 30-60 percet – közölte a Mávinform vasárnap délután.

Zeneszó Kodály emlékére
Ma ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 128. évfordulóját; a jeles nap alkalmából Kecskeméten egész héten Kodály-köszöntő kántálásokat hallhatunk, és ma nyitják meg a komponista nevét viselő új pécsi hangversenytermet is.

Demszky hagyatéka a díjemelés
A csatornahasználat és a kegyeleti szolgáltatások esetében a jövőre tervezett 3,5 százalékos infláció többszörösével kell díjat emelni az előző városvezetés súlyos öröksége miatt – közölte a Fővárosi Közgyűlés ülésén Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgá

A havazás okozott gondot a Budapest–Esztergom vonalon
Váltóállítási problémák miatt késnek a vonatok a Budapest–Esztergom vonalon, a gondot a szombat délutáni havazás okozza Leányvár környékén – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Ismeretlent gázolt halálra a vonat
Halálra gázolt egy embert a vonat Pécelnél, a Budapest–Hatvan–Miskolc-vasútvonalon közlekedőknek jelentős, akár 50-100 perces késésekkel kell számolniuk – közölte a Mávinform ügyeletese pénteken.

Vonatra, buszra szállna? Így közlekedhet az ünnep alatt
A karácsonyi hétvégén rendkívüli menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volánbusz és a BKV járatai. Az ünnep miatti változás csak a mai és a szombati közlekedést érinti, karácsony második napján a szokásos vasárnapi menetrend lesz érvényben.
