Jönnek a Talent motorvonatok
Aláírta a MÁV Zrt. és a Bombardier a Talent típusú motorvonatok szállítására vonatkozó szerződést.

Vasúti jegyet is árulnak a győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Információs és Szolgáltató Központjában március 20-ától.

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás: hajnali kettőkor egy órával kell előreállítani az órát.

Árt az ország hitelességének, hogy a költségvetés csúszásai miatt folyamatosan magyarázkodásra kényszerülünk – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki szerint hazánk államadósságának terhei, a ka

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Az ígéretek szerint a tavalyi 80 kilométer után az idén 200 kilométer utat újítanak fel Budapesten – jó néhány helyszínen néhány napja már dolgoznak, ezeket a messzire nyúló sorokból, a hosszú araszolgatásból már tudni lehet.

Kemény nyomást gyakorolt a MÁV-ra a gazdasági tárca politikai államtitkára, hogy a cég az általa kijelölt banktól vegyen fel hitelt az elővárosi szerelvények megvásárlásához. Szakértő szerint Szanyi Tibor politikailag irányított eljárásra próbálta rávenni

A Védegylet kedd esti, rendhagyó választási fórumán a négy parlamenti párt szakpolitikusai vázolták fel a közlekedéssel és az energiapolitikával kapcsolatos elképzeléseiket. Biztos, hogy az erőltetett autópálya-építésre kell alapozni hazánk közlekedéspoli

Áremelés várható a fővárosi taxicégeknél: a társaságok ezekben a hetekben alakítják ki az új tarifatáblázatokat. A drágulást a benzinár és a regisztrációs adó emelkedése tette szükségessé – mondják a fuvarszervezők. A fix taxitarifa körül évek óta t

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.