Díjat alapított Balog Zoltán
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Kiengedték azt a három diákot, akit szerda este állított elő a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt.
A HÖOK még a karácsonyi ünnepek előtt kész ismét tárgyalóasztalhoz ülni. Az egyeztetéssel összefüggő kérdéseiket hét pontba gyűjtötték a hallgatók. Ismert, Giró Szász András délben bejelentette legalább 55 ezer hallgató ingyen kezdheti meg felsőfokú tanul
Életének 74. évében elhunyt Detrekői Ákos Széchenyi-díjas magyar geodéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt rektora.
Befejezte Parlament előtti ülősztrájkját Nagy Dávid, miután Balog Zoltán tájékoztatta a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakról. Tárgyalni viszont nem akart.
Aján Tamás elnökletével megtartotta alakuló ülését a Magyar Sport Házában az új összetételű Magyar Olimpiai Akadémia (MOA).
Szellemes grafikákkal emlékeztet a Google: december 16-án Kodály Zoltán zeneszerző születésének 130. évfordulóját ünnepli a jól ismert logó.
Balog Zoltán miniszter beszéde után fiatal művészek zavarták meg a Magyar Művészeti Akadémia ülését. Volt röplapozás, üvöltözés, kisebb dulakodás is.
A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn.
Megállapodás írt alá a nemzetgazdasági miniszter az Európai Beruházási Bank alelnökével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.