Messzire vezethet a piaci maffia ügye
A NAV-razziát lebukáshullám követte a nagybani piacon, ahol legutóbb R. Ernőt, a milliárdos árbevételű Rózsaker Kft. tulajdonosát és fiát tartóztatták le félmilliárd forintot meghaladó áfacsalás miatt.
Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el egy mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet nemrégiben egy nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A kormány célja, hogy olyan fejlesztések induljanak el Magyarországon, amelyekkel behozható az Ausztriához és Németországhoz képest jelentős mértékű lemaradás.

Némedi-Varga Éva, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, egy belépésre jelentkező szerb autó ellenőrzése során a pénzügyőrök felfigyeltek a sofőr ideges viselkedésére, ezért tüzetesen átvizsgá


Domokos László elmondta: az adóegyszerűsítő és az adókulcs csökkentő intézkedések kiszámítható gazdasági környezetet és megfelelő viszonyokat teremtettek, ezáltal javítva az adófizetési hajlandóságot.

Az átmeneti időre felvett emberek most sokkal többet dolgoztak, mint a korábbi években: hat hónap alatt majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával.


Tényi István költségvetési csalás gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz. A PestiSrácok.hu online portál szerint a NAV elutasította a feljelentést.

Az Európai Unió keleti és délkeleti szárazföldi határán dolgozó tíz ország 22 vám és pénzügyőrének szerveztek háromnapos képzést Röszkén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön a h

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.