Adónyomozókat biztosítanak a szcientológusok központjánál a rendőrök
A Készenléti Rendőrség járőrei a NAV kérésére kordonozták el a fővárosi, Váci úti épületet. A szervezet zaklatásról ír.
Az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a kínos ügyeket már csak a választások után fogják lezárni.

A rendőrség egyelőre nem számolt be arról, miért vonultak ki az épülethez.

Harmadszor is áttették a nyomozást, pedig már régóta egyértelmű, hogy jól szervezett visszaélés történt.

Felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken Putyin helyettese és egy iparmágnás egy prostituálttal hajózik.

Három napot adtak a kifogásolt anyag eltávolítására.

„Befizettük 3,5 millió forintos NAV-tartozásunkat, lekerült számlánkról az inkasszó. Mégsem vagyunk kint a vízből.”

Az életpályamodell újabb, 15 százalékos fizetésemelést biztosít a dolgozóknak – mondta az államtitkár.

Közel hatszáz arany ékszer került elő egy macedón férfi autójából. A feketén behozott nemesfémet a kocsi alvázában találták meg.

Számlázási láncolaton keresztül, jogtalanul igényelte vissza a forgalmi adót a bűnszervezet; a nyomozók több mint ötven helyszínen tartottak házkutatást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.