Navracsics: Aláássa a szólásszabadságba vetett hitet a film
Navracsics Tibor szerint az iszlámellenes film aláássa a szólásszabadságba vetett hitet, a társadalom létalapját jelentő kölcsönös bizalmat.
A helyi erők és az állam összefogásával lehet kilábalni a válságból – mondta Navracsics Tibor Zircen, a Bagolyvár felújítási ünnepségén.

A magyar igazságügyi miniszter a Tobin-ügy kapcsán háromoldalú dialógust vár el az Európai Bizottságtól.

A nyári ellenőrzés-sorozatban a Dél-Alföldön 55 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki az adóhatóság emberei, és hét esetben bezáratták az ellenőrzött üzletet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bővíti ügyfélkapu-regisztrációs tevékenységét, október 1-jétől a központi ügyfélszolgálatokon és kijelölt kirendeltségeken az első ügyfélkapunyitás mellett új regisztrációs szolgáltatások is igénybe vehetők az ügyintézők

A nemzetek versenyében akkor tudunk helytállni, ha megvédjük helyi értékeinket – mondta Navracsics Tibor.

Az Európai Uniónak politikai nyomást kell gyakorolnia annak érdekében, hogy Tobinnal szemben végre lehessen hajtani a jogerős magyar bírósági ítéletet.

Az Európai Bizottság közvetítő szerepet játszhat a Tobin-ügy rendezésében – közölte Viviane Reding szóvivője.

A helyszínen kifizette egy szerb cigarettacsempész 1,8 millió forintos büntetését, miután lebukott a határnál.

Portálunk birtokába került Viviane Reding Navracsics Tibornak írt válaszlevele a Tobin-ügyben. Úgy tűnik, az Európai Bizottság alelnöke kikényszerítené az ír gázolóra kiszabott letöltendő fogházbüntetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.