Gyurcsány önbizalom-fokozó beszéde
Programot nem hirdetett Gyurcsány Ferenc tegnap az MSZP városligeti majálisán, csupán önbizalom-fokozó beszédet tartott jobbára idős hallgatóságának.
Én nem tudom, hogy az a gyűlölködés, amely Magyarországon néha nyílt jelleget ölt, mi végre van és hová vezet. Ártalmasságához kétség se fér, s ha ez az ártalom valóban a népesség nagyobb tömegeire kiterjed, miként ezt a balliberális politikai elit sugall

Amint március kilencedikére március tizedike jött, május kilencedikére is május tizedike következik. Ha vakon bíztunk volna Gyurcsány Ferenc politikai jóstehetségében, a háromigenes népszavazás másnapján szemernyit sem változott volna a világ: Horváth Ágn

„Az orosz katonákat ellenségnek nyilvánították” címmel, „Miért írják át a kelet-európai országokban a második világháború történetét” alcímmel közölt összeállítást a Komszomolszkaja Pravda című lap a győzelem napja alkalmából.


Berlin török negyedében reggelre helyreállt a rend a rendőrség közleménye szerint. Kreuzbergben 1987 óta hagyományosan utcai csatát vívnak május 1-jén a szélsőbalodali kapitalizmusellenes autonómok és a hatóság emberei. Nürnbergben és Hamburgban az antifa

Nem békésen, hanem harciasan emlékeznek meg május elsejéről Németországban. Hamburgban kisebb rendbontások voltak, Nürnbergben gyülekeznek az antifasiszták.


Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint aggályos és a Kádár-rendszert idézi, hogy a rendőrség a háromnapos bejelentési határidő figyelmen kívül hagyásával tudomásul vette az egyik április 11-i, Hollán Ernő utcai rendezvényt (az SZDSZ által sze

„A gumid kopjon, ne a hazád!” felkiáltással véget ért a gój motorosok keddi, a Népszava szerkesztősége elé szervezett demonstrációja. Az egyesület innen a Hősök terére vonult, ahová a szimpatizánsokat és az érdeklődőket várják. Az ellentüntetőkhöz Gyurcsá

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.