Románia szabadulna a veszteséges cégektől
Bár Romániában nyilvánosan is hangoztatott kormányzati cél az állami szektor reformja, a veszteséges állami vállalatok felszámolása, illetve privatizálása, azért akadnak még kivételek.
Nincs szó arról, hogy állami kontroll alá helyezték volna a vasművet, de a hitelezők védelme megkezdődött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelölésével.

A KSH közlése szerint áprilisban 440 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete.

A DK elnöke elvetemült adócsökkentésekről beszélt a minap. Elemzésben mutatjuk meg, miben és mekkorát téved a volt miniszterelnök.

A korábbiakhoz képest 1,1 százalékponttal 7,7 százalékra javította idei GDP-növekedési előrejelzését a Takarékbank, a Századvég is felfelé módosított.

A három évre szóló bérmegállapodás szerint már az idén augusztustól magasabb béreket kapnak a postások, a Covid-oltásért extra szabadnapot is kapnak.

Minden második munkavállalónak béremelést hozna, ha garantált bérminimum jövőre 265 ezer forintra nőne.

A pandémia kellős közepén emelték meg a tanári fizetéseket, és egymást érik az iskolafelújítások is.

A következő években 15 százalékkal nő a legnagyobb közszolgáltató cégeknél dolgozók fizetése.

Alig termel a stratégiai jelentőségű acélmű, pedig most jó áron értékesíthetne. Az üzemeltető a tartozásokért nem felel, de bedöntheti a beszállítókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.