Elemzők szerint gyors gazdasági fellendülés előtt állunk
A növekedés idei éves mértékét magas, 5–6,6 százalékos szint között várják.
Jelentős változás mutatkozik az építőipari utánpótlás helyzetében. Úgy tűnik, egyre kedveltebb az ágazat a fiatalok körében.

„Azt mondják, a Bajnokok Ligáját 2024-ben reformálják meg. A klubok tönkremennek addig.”

Botrányosan semmilyennek nevezte az ellenzék a kormány válságkezelését. Most bemutatjuk, hogy milyen gazdaságvédelmi döntések hatályosak jelenleg is.

Több tízezer informatikus tudna azonnal elhelyezkedni Magyarországon, a vállalatoknak kihívás a toborzás.

A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt az építési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő felújítási igény miatt.

– A magyar középvállalkozók nagy része élete legjobb évét zárta tavaly – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Essősy Zsombor.

A tavaly áprilisi mélyponthoz képest 67 százalékkal emelkedett az ipari termelés, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta.

Azzal együtt, hogy Magyarországon is nagy veszteségeket okoz a járvány, a gazdaság robbanás előtt áll.

Az ellátási láncok rövidülése és a modernizáció növekvő inflációval jár, de a bérek is magasabbak lesznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.