Bérrendezés jön az állami cégeknél
Még ebben a hónapban megegyezhetnek az állami vállalatoknál dolgozó munkavállalók keresetrendezéséről a munkáltatókkal a szakszervezetek – értesült lapunk.
Az adócsökkentések ellenére tavaly november végéig 1300 milliárd forinttal több adóbevétel folyt be az öt legnagyobb adóból, mint az előző évben – emlékeztetett Izer Norbert államtitkár.

2020-ban is azon leszünk, hogy az ország és a magyar emberek is előreléphessenek, és hazánk egy kiszámítható és biztonságos hely maradjon – mondta Szentkirályi Alexandra.

Ismét dobogós helyre kerülhet az európai mezőnyben az idei gazdasági növekedés, ami különösen annak tükrében kedvező, hogy legfőbb exportpiacunkon lassulás mutatkozott.

A kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, tudjon dolgozni és munkájáért megfelelő bért kapjon.

A szakszervezet elnöke szerint az sem biztató, hogy a bértárgyalások elmaradása miatt csalódott legtapasztaltabb járművezetőktől is egyre többször hallani: odébbállnak, ha nem lesz emelés.

A politikus közölte: ezután is következetesen ki kell állni a migránsok betelepítésének megakadályozásáért, a kötelező elosztási kvóta ellen.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, hogy a baloldal az Országgyűlésben számos, a családokat és a vállalkozásokat segítő adócsökkentési javaslatot nem támogatott,

A legkisebb bérekkel kapcsolatos, 2020-ra is szóló egyezség felülvizsgálatát lehetővé tették ugyan a vártnál jobb gazdasági eredmények, ám a képviseletek nem tudtak új összegekről megállapodni.

Az adócsökkentési politikával párhuzamosan a magyar gazdaság jobban teljesít, javul a gazdaság teljesítménye, nő a foglalkoztatás és emelkednek a bérek – mondta a KDNP frakciószóvivője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.