Tíz rektor keres kétmillió felett
Bruttó 1,3 millió és 2,7 millió forint között keresnek havonta az állami felsőoktatási intézmények rektorai, a kancellárok havi keresete pedig 1,1 és 2,6 millió között mozog.
Zsigmond Barna Pál szerint Karácsony Gergely alkalmatlanságát mutatja, hogy semmilyen érdemi kerületi eredményről nem tud beszámolni.

A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja.

Nyugat-Európában, azon belül különösen Németországban lelassult a gazdasági növekedés az idén, és noha ezek fontos exportterületeink, a magyar gazdaság magas növekedési üteme mégsem mérséklődött.

A Magyar Multi Program a jövő hónap első felében jelenhet meg, de az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint kiíró, még módosíthat a feltételeken.

Az innovációs és technológiai miniszter hozzátette, hogy létrejön egy önálló orvosi, egészségtudományi és egészségipari kutatás-fejlesztési alap is 2021-től.

Külpolitikánk minden területén a legfontosabb a magyar érdek képviselete. Így van ez a külgazdasággal kapcsolatos munka során is – mondta az államtitkár.

Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál – fogalmazott Boros Imre.

A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra – mondta az államtitkár.

Szélesebb hatáskört kapnak az intézetigazgatók az akadémiai kutatóhálózat új működtetőjétől — nyilatkozta Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányító testületének vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.