

Utcán a pedagógusok
A bérek értékének megőrzése céljából tüntetnek ma a pedagógusok. A hallgatók viszont nem demonstrálnak, mivel az oktatási tárca tegnap elfogadta követeléseiket: szeptember 30-ig befagyasztották a kollégiumi díjakat.

Az MSZP nem baloldali párt
Az MSZP–SZDSZ kétéves kormányzása világosan megmutatta, hogy a szocialista vezetés a blairi „harmadik út” szolgai követésével elszakadt a szociáldemokrácia történelmi hagyományaitól, többszörösen elárulta választóit és az európai szociál

Draskovics szerint most jobban élünk
Két év megfeszített munkájával a Medgyessy-kormány pótolta elődei mulasztásait – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium kétéves munkájának összefoglalója, amelynek tegnapi ismertetésén Draskovics Tibor kijelentette: Magyarország ma jobban él, mint két é

Csúcsvezetők, csúcsfizetéssel
Míg egy európai topvezető akár 12 millió dollárt is kereshet évente, addig egy magyar csúcsvezér fizetése ugyanennyi - csak éppen forintban. Egy friss felmérés szerint a legnagyobb európai vállalatok vezérigazgatóinak jövedelme megközelíti az USA-ban szok

Ugró Miklós
Már az elnevezéssel is baj volt. A petíciót még megérti a szocialista-liberális koalíció, de a „nemzetivel” eleve nem tud mit kezdeni. Ezek után nem meglepő, hogy a nemzeti petíció kéréseit undorral lökte félre a parlamenti többség.

Demonstrációt tartanak pénteken a pedagógusok
Másfél éve nem növekedtek a tanári keresetek, a bérek reálértéke pedig csökkent. Becsapva érezzük magunkat, mert nem valósult meg a pedagógusbérek emelését szolgáló kormányprogram – fogalmazott a HírTV stúdiójában Kerpen Gábor.

Populista népakarat
Már az elnevezéssel is baj volt. A petíciót még megérti a szocialista-liberális koalíció, de a „nemzetivel” eleve nem tud mit kezdeni. Ezek után nem meglepő, hogy a nemzeti petíció kéréseit undorral lökte félre a parlamenti többség. A honi pol

Sztrájkolhatnak nyáron a német légiirányítók
Harminc év után ismét sztrájkolhatnak a német légiirányítók. Szakszervezetük (GdF) hétfői közgyűlésén szavazásra bocsátotta a sztrájk kérdését. Az 1600 szakszervezeti tag 84 százaléka volt jelen, 95 százalékuk pedig a munkabeszüntetés mellett szavazott &#

EU-csatlakozásunk aktuális kérdései
