Kevesebb étkezési jegy jövőre
Bessenyei Bálint, az egyik étkezési jegyeket kiadó cég ügyvezető igazgatója szerint a változtatás leginkább azokat sújtaná, akik a legrászorultabbak - adta hírül a ma.hu.

Ötvenháromezer közalkalmazott tarthat attól, hogy jövőre nem lesz munkája. Ha nem változik a kormány „béremelés vagy munkahely” jellegű hozzáállása, nem maradunk szótlanok – jelentette ki lapunknak Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttmű

Utcai tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete október 9-ére. Éger István a kamara elnöke a Hír TV-nek elmondta: szórólapokon keresztül tájékoztatják majd a lakosságot arról, milyen állapotban van

A középtávú bérmegállapodás és nem az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény miatt tüntetnek az orvosok és az egészségügyi dolgozók - nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek az Egészségügyi, Szociális és Családügy Minisztérium politikai államtitkára.

Varga Mihály: A kormány elvesz, elad, eladósít; 2004 a leépítés éve – Kivonult az ellenzék az egészségügyi bizottság üléséről – „Összehangolt támadás” indult az egészségügy ellen – Kommunikációs átalakulás a Fideszben –

Utcai demonstrációt tart a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) október 9-én. Erről döntött a kamara elnöksége szerdán.

Benyújtották tegnap a parlamentnek a jövő évi költségvetésről szóló javaslatot, és elkezdődött a 2004-től életbe lépő adótörvények általános vitája is. A kormányoldal szerint a jövő évi adószabályok a jóléti fordulatot szolgálják, az ellenzéki szónokok vi


Benyújtották tegnap a parlamentnek a jövő évi költségvetésről szóló javaslatot, és elkezdődött a 2004-től életbe lépő adótörvények általános vitája is. A kormányoldal szerint a jövő évi adószabályok a jóléti fordulatot szolgálják, az ellenzéki szónokok vi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.