Sztrájkolnak az olimpiai falu építői
Az embertelen körülmények és az alacsony bérek miatt 24 órás, figyelmeztető sztrájkba kezdtek csütörtökön a 2004-es athéni olimpia falujának építői.


A fővárosi MSZP-frakció javaslatai az oktatás színvonalának emelésére, Kuncze Gábor kampánykörútján Hajdú-Biharban ismertette pártja programját, Deutsch Tamást megrágalmazták, Csehák Judit ismertette a szocialista egészségügyi

Nem módosították a médiatörvényt. A Parlament utolsó munkanapján a köztársasági elnök beszéde után az összes párt képviselője felszólalt. A leghevesebb vita Fodor Gábor és Dávid Ibolya körül alakult ki. Felszólalt maga a miniszterelnök is, valamint letett


A gazdasági válság miatt az argentin kormány esetleg nem tudja kifizetni alkalmazottainak februári bérét. Nincs pénz az alkalmazotti bérekre, először a nyugdíjakat és a szociális segélyeket fizetik ki - mondta Eduardo Duhalde elnök hét végi rádiónyilatkoz

A súlyos konjunkturális válságra tekintettel egyre több japán munkavállaló cégének érdekei fölé helyezi saját egyéni boldogulását. A Price Waterhouse vállalati tanácsadó által közzétett tanulmány szerint olyan tendencia jelentkezik, amelyben a vállalati é



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.