Biztonságosabb volt a légiközlekedés tavaly, mint egy évvel korábban
Biztonságosabb volt a légiközlekedés 2019-ben az egy évvel korábbihoz képest, a balesetek és az áldozatok száma is jelentősen csökkent.

Négy évvel egy életmentő csontvelő-átültetés után az amerikai Chris Longnak nemcsak a vérében, hanem az ajkában és az arcában is megjelent a donor DNS-e.

A pirotechnikai eszközök a tűzoltóknak is adtak munkát: 55 olyan tűzesethez riasztották őket, amelyeket tűzijátékok okoztak.


Bár nem olcsó mulatság a tűzijáték, mégis egész szilveszteréjjel zengett az ország a pirotechnikai eszközök keltette zajtól. A rakéták ráadásul veszélyesek is.

Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda reggel.

Két gyalogost ütöttek el egy személygépkocsival Kiskunmajsán szerdán hajnalban; egyikük a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

A baleset délben történt, egy pirotechnikai előadás közben a Santa Coloma templom tornyában, a sérültek közül hárman kritikus állapotban vannak.

Három különösen balesetveszélyes, halálútnak nevezett gyorsforgalmi szakasz bővítése készült el az év végére, amelyeken ezután biztonságosabb lesz a közlekedés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.